Idén már nyolcadik alkalommal rendezte meg a nagyberki általános iskola és a Ring SC Kaposvár a Szalacska kupát, amely az évek alatt rangos versennyé nőtte ki magát. Az idei rendezvényen végül 18 egyesület több mint 80 versenyzője szállt ringbe.

- Itt nagy múltja van az ökölvívásnak, 8 évvel ezelőtt már több magyar bajnokunk volt. A testnevelőtanár szakkörön belül oktatja az ökölvívást, a tehetségesebb gyerekeket beinvitálja Kaposvárra, ebből indult, hogy ezt a verseny tovább folytassuk és minden évben megrendezzük. Idén a szlovákok is erősítették a mezőnyt - mondta a Ring SC Kaposvár egyesületi elnöke, Vajmi Csaba.

A verseny helyszíne így idén is adott volt, hiszen a nagyberki Szász Endre Általános Iskolában nagy hagyománya van az ökölvívó nevelésnek.

- Az iskola vezetésével mintegy 10 évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a küzdősportokat bevezetni az iskolába és onnan kezdődött ez az egész. A gyerekek szeretnek küzdeni egymással, szeretnék megmutatni, hogy ki az erősebb és innen alakult ez ki - árulta el a Szász Endre Általános és Művészeti Iskola testnevelés tanára és boksz edzője, Horváth György.

Az összesített pontversenyt végül a Ring SC nyerte, megelőzve a Halásztelki Box Club csapatát, a legjobb hazai versenyzőt azonban így is a halásztelkiek adták, Horváth Tamás személyében.

Címkék: box, nagyberki, ring, sport