Négy Spica-ponttal rajtoltak a hazaiak a négy amerikaival felálló vendégekkel szemben. A somogyiak a centerjáték mellett Baki és Puljko révén hátvédposzton is eredményesek voltak. Nem is maradt el Dzunics Braniszlav időkérése, aki sokkal szigorúbb védekezést várt csapatától. Ennek ellenére Myles maradt le Puljkóról, aki következő kaposvári akciónál, a horvát pedig azonnal triplával büntetett. Kiválóan védekezett a somogyi alakulat, hét perc alatt csak négy pontig jutottak a vendégek. A cserék után egy 6–0-ás szakasszal lopta a különbséget az Alba, amely az egész pályás letámadással megzavarta a hazaiakat.

A második negyed harmadik percében sikerült újra ritmust váltani Puljkóéknak és 30–20-ra alakították a különbséget. Sokáig azonban ez sem tartott, mert Pearson kétszer is faulttal együtt szerzett újabb pontokat az Albának. A kimaradó dobások után rendre az vendégek szerezték meg a lepattanókat, Markovics zsákolásával pedig át is vették a vezetést. A félidő vége is nekik sikerült jobban, mégpedig Myles triplájával. Benke és Puljko távoli találataival indult a Kaposvári KK, ám utóbbit hamar begyűjtött negyedik hibája miatt gyorsan "jegelni kellett" a kispadon.

Légiósai lendítették tovább a fehérváriakat, ám a derekasan küzdő Bakiék nem szakadtak le, így nyílt volt az utolsó játékrész. Utolsó tartalékait mozgósította a hazai egylet, amelyben Puljko villant ismét. Hármasa után azonnal időt kért Dzunics, mielőtt elléphettek volna Hendleinék. Pearsont nem tudták semlegesíteni a hazaiak, elsősorban neki köszönhették a vendégek, hogy tartani tudták a lépést.

A végjátékra Spica pontjainak köszönhetően 80–74-es hazai vezetéssel fordultak a csapatok. Nagyon fontos lepattanókat szerzetek ekkor a hatalmasat harcoló kaposváriak, akiket űzött-hajtott a szurkolótábor. Az utolsó percben Baki és Puljko büntetői biztosították be a bravúros kaposvári diadalt.

Kaposvári KK–TLI-Alba Fehérvár 88–83 (26–17, 17–28, 23–20, 22–18)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Benczur, Hegedűs, Gorka.Kaposvári KK: Ubilla (21/9), Puljko (20/12), Baki (8/6), Hendlein (11), Spica (15). Csere: Jazvin (8), Fodor M. (2), Benke (3/3). Vezetőedző: Kmézics Zorán. Edző: Filipovics Gordan.

TLI Alba Fehérvár: Cherry (12), Myles (10/6), Pearson (14), Spurlock (18/3), Lóránt (13/3). Csere: Supola (5), Simon (4), Csorvási (2), Markovics (5). Vezetőedző: Dzunics Braniszlav. Edző: Góbi Henrik.

Címkék: Alba Fehérvár, nb1/a, Kaposvári KK, sport