A Somogy Megyei Kosárlabda Szövetség, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, valamint a Kaposvári Kosárlabda Klub jóvoltából a Kosárkarácsony keretébe egész nap találhattak maguknak néznivalót a sportág kedvelői. A túlzás nélkül maratoninak nevezhető program már reggel megkezdődött a Toldi iskolában. A Kaposvári Városi Sportcsarnokban aztán kenguru, gyermek és serdülő korosztályú bemutató meccsek következtek, majd az hazaiak és a vendég jászberényiek U20-as bajnoki csatájával folytatódott a sorozat. A legjobban várt összecsapás persze a felnőttek bajnoki találkozója volt. Ekkorra már remek hangulatot varázsolt a csarnokba a kaposvári Nagyboldogasszony Iskolaközpont Fúvószenekara.

Kedves ünnepség vezette fel a találkozót. Ennek keretében, melynek keretében Dér Tamás igazgató búcsúztatta a Kaposvári Városi Sportcsarnok 1983 áprilisi átadása óta megszakítás nélkül itt dolgozó, s most nyugdíjba vonuló Pohner Lászlót. Az ünnepeltet rajta kívül mindkét élvonalbeli röplabdaklub képviselői és persze a kosárlabdázók is megajándékozták.

Puljko találata adta meg a meccs alaphangját, a horvát hátvéd aztán igazolta klasszisát, hiszen négy perc alatt csapata 16 pontjából tucatnyit vállalt. Ubilla duplája után megvolt a tíz egységnyi különbség, a remek védekezés nyomán pedig 33–14-re alakult a negyed végeredménye. A folytatás is jól alakult, hiszen Benke triplája után már 38–17 állt az eredményjelzőn. A fiatal kaposvári technikait is kapott Kapitány Gellérttől, mert egy vitatott ítélet nyomán mérgesen rácsapott a reklámtáblára. Spica hatalmas zsákolásával lendült tovább a Kaposvár, no meg Puljko hatodik triplája is tetszett a publikumnak.

A félidő vége előtt pontatlanabb lett a támadójáték, ráadásul szellősebb lett a hazai védekezés, ezt kihasználva lopakodott közelebb a Jászberény. A nagyszünet után Spica villant többször is, aki ezúttal sem feledkezett meg a gólpasszokról. A záró szakasz elején ismét kialakult a húszas különbség, így nyugodtabban kosárlabdázhattak a hazaiak. Ubilla triplája, majd büntetője pedig végleg eldöntötte az összecsapást.

Kmézics Zorán:Szerencsére nagyon jól kezdtük a mérkőzést és komoly tetemes szereztünk. Ugyan ismét voltak hullámvölgyeink, de mindig tudtunk újítani, annak ellenére, hogy kicsit eltértünk a megszokott dolgainktól. Azonban amennyi kellett, azt mindig megtettük a győzelemért. Köszönöm a szurkolók támogatását, s valamennyiüknek boldog ünnepeket kívánok!

Lo Elhadji Malick:Jó dobószázalékkal kezdett a Kaposvár, mi pedig hamar nagy hátrányba kerültünk. Később ugyan összekaptuk magunkat, de nem annyira, hogy ez a győzelemhez is elegendő legyen.

Címkék: jászberény, kosárlabda, kaposvár, sport