Két-két hiányzóval számolhatott mindkét vezetőedző. A pécsi oldalon Budimir és Czukor, a kaposváriaknál Fodor és Grebenár nem léphetett pályára a sérülések miatt. A hazaiaknál Kaposváron is bemutatkozhatott a két újonnan érkező játékos, az Igor Mijajlovicsot váltó Emanuel Ubilla és az Anthony Jones helyére szánt Aaron Hawley is. A pécsiek legutóbb 2011 januárjában nyertek a somogyi megyeszékhelyen, érdekesség, hogy éppen az a Szrecsko Szekulovics volt akkor a baranyaiak vezetőedzője, aki ezúttal a somogyiak diadaláért dolgozik.

A találkozó elején azonnal feltűnt, hogy a kaposváriaknál Ubilla egész másként mozgatja társait, mint korábban Mijajlovics tette, s remek labdákkal szolgálta ki társait. A vendégeket Walker és Popadics tartotta versenyben, de Hawley is hamar beköszönt egy triplával.

A második negyedben elején Popadics már negyedik hármasát vágta be, de Halász is pontosan célzott mezőnyből, valamint a büntetővonalról. A félidő végén Popadics és Walker gondoskodott arról, hogy ismét a Pécs tartson előrébb.

A nagyszünet után Popadics ott folytatta, ahol korábban abbahagyta, hatodik sikeres triplája után azonban Baki öt pontjával lendült tovább a Kaposvár. Spica egyenlített 52–52-nél, majd Ubilla pazar passzait Benke és Hendlein váltotta újabb pontokra. A záró szakasz előtt Halász szemfüles kosara alakította 65–64-re az állást és a negyedet is újabb triplákkal nyitotta a Pécs.

A gyenge védekezés miatt egyre nagyobb hátrányba került a Kaposvár, amit azonban Spica pontjaival sikerült ledolgozni. Három perccel a vége előtt Hawley egyenlített 74–74-re, majd Spica bődületes zsákolása után óriási harcot vívott a lepattanókért is. A center rettenetesen elfáradva is húzta magával társait, hatalmas gólpasszt adva pedig Hendlein újabb zsákolását is elősegítette. Húsz másodperccel a vége előtt Hawley ellen ítéltek szándékos szabálytalanságot, Walker büntetői után pedig már nem esett újabb kosár. Ezzel nagy csatában tudott nyerni a Kaposvári KK.

Szrecsko Szekulovics: – Nagyon nehéz mérkőzés volt. Mindenképp nyernünk kellett és ez görcsössé tette a csapatot. A sérült Budimirt remekül pótolta a Popadics - Walker duó, így három pontnál többel nem tudtunk vezetni. Amikor ez változott, akkor lettünk kicsivel nyugodtabbak. Egy buta hiba miatt még izgalmas volt az utolsó néhány másodperc, de ez végül nem lett döntő.

Csirke Ferenc: – Gratulálok a Kaposvárnak, egy Spicával jobbak voltak, de ő nem ott vert meg bennünket, ahol vártuk. Megyünk tovább, mert úgy érzem még nagyon sok van ebben a csapatban. Harcolunk tovább!

Kaposvári KK–Pécsi VSK PANNONPOWER 81–78 (24–22, 17–22, 24–20, 16–14)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Cziffra Cs., Szabó G., Rácz.

Kaposvári KK: Ubilla (10/6), Hawley (5/3), Benke (13/3), Hendlein (14), Spica (30). Csere: Baki (9/3), Papp P. (-), Horváth M. (-). Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. Edző: Filipovics Gordan.

Pécsi VSK-PANNONPOWER: Walker (16/6), Csabay (2), Popadics (20/18), Harazin (8), Horti (8). Csere: Bödör (-), Halász (14/6), Bíró (3/3), Antóni (7/3). Vezetőedző: Csirke Ferenc. Edző: Szentendrei Áron.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–7, 7. perc: 15–15, 12. perc: 24–24, 17. perc: 37–38, 22. perc: 43–46, 27. perc: 58–57, 32. perc: 68–67, 37. perc: 72–74. Kipontozódott: Hawley (a 40. percben). Jók: Spica (a mezőny legjobbja), Ubilla, Hendlein, Benke, illetve Popadics, Walker, Halász.

Címkék: Spica, PVSK, KKK, Pécs, kosárlabda, Kaposvár, sport