Hazai pályán, a Toponár ellen igyekezett kijavítani múlt heti somogyjádi vereségét a Mezőcsokonya együttese. A megye kettő déli csoportjában bajnokesélyesének számító alakulat Somogyjádon a veretlenségének intett búcsút.

- Ott szeretnénk végezni az élbolyban, és ahhoz, hogy odaérhessünk, itthon nyernünk kell. Úgy gondolom, hogy most még nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. Ezt mutatja a múlt vasárnapi mérkőzés is. Úgy vélem itt nem lehet félvállra venni senkit - mondta Nagy László, a Mezőcsokonya SE kapusedzője.

A játéknap előtt a hazaiak négy hellyel előzték meg a Toponárt. Ivusza Gáborék előző két meccsüket megnyerték, és Mezőcsokonyába is pontszerzés reményében utaztak el.

- Tisztességesen szeretnénk először is helytállni, és benne van a meglepetés is. Úgy készültünk, hogy jó kontrákra építünk. Valóban egy bajnokesélyeshez jöttünk, mert nagyon jól rajtoltak. A Hetes és a Kadarkút mellett őket látom, hogy ő közöttük fog eldőlni az első hely sorsa - tette hozzá Keller Imre, a Toponár SE technikai vezetője.

A találkozó kezdeti szakaszában kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. Mindkét csapatnak voltak veszélyes támadásai, de a védelmek sebezhetetlennek bizonyultak. Félóra elteltével aztán a fekete-piros mezes Mezőcsokonya megtörte a Toponár ellenállását. Kuti Richárd a 31. percben egy 11-esből vezetéshez jutatta a hazaiakat. A csapatok 1-0-ával fordultak a félidőben, és egészen a 71. percig nem is változott az eredmény. Ekkor megint Kuti volt eredményes hazai részről, újfent büntetőből. Az ekkor már kétgólos hátrányban lévő Toponár mezőnyben egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet.

Igyekezetüknek a 77. percben Ivusza Gábor szépítőgóljával meg is lett az eredménye. A végjátékban azonban Horváth Miklós kiállításával tíz emberre, fogyatkoztak a vendégek, ami megpecsételte a sorsukat. A 85. percben előbb Baranyai Dániel lőtt gólt szabadrúgásból, majd Kuti Richárd harmadjára is betalált, kialakítva a 4-1-es végeredményt. Győzelmével a Mezőcsokonya továbbra is tapad a listavezető Kadarkútra. Hátrányuk mindössze három pont, akár csak a fordulóban Böhönyén 1-1-et játszó Hetesnek.

Címkék: kettő, toponár, mezőcsokonya, megye, sport