Szinte végig a Meiszterics FC gárdája vezetett, de ellenfelük szívósan tapadt a fiatalokból álló gárdára. Több alkalommal volt esélyük az egyenlítésre, de a helyzetek ekkor kimaradtak, míg ellenfelük erre rögtön góllal válaszolt.

A végig nyílt, gólgazdag mérkőzést végül három góllal nyerte a Magiszter FC. A folytatásban rendkívül sportszerű meccsen verte egy góllal a Rákóczis szülők a Nyár FC gárdáját.

Az éllovas Matracvarázson ezen a napon nem találhatott fogást az Igal SE. Nagyszerűen használták ki adódó helyzeteiket, míg a kapusuk jól állta az útját az igali rohamoknak. Az Amatőrök 2011 csapata a mérkőzés elején megszerezte a vezetést a tartalékosan felálló Royal Fröccs PC Bontó gárdája ellen, akik viszont nem adták fel és előbb egyenlítettek, majd újabb gólokkal folyamatosan felőrölték ellenfelük ellenállását.

A nap utolsó meccsén, a játéknapon második meccsét játszó Igal negyedóra alatt négygólos előnyre tett szert a KO-DI Bt. Halbolt gárdája ellen, akik ezen időszak alatt legalább ötször a kapufát találták telibe. A folytatásban aztán már jobban céloztak és folyamatosan közelítették meg ellenfelüket. Az utolsó két perc roppant izgalmasan alakult, amikor már csak egy találat volt a két gárda között.

A hajrában aztán több gól már nem esett, így maradt a minimális arányú igali siker.

Maker Autó Kupa 5. fordulójának eredményei:

FC Meiszterics-Magiszter FC 8-5
G.: Szabó R. 4, Varga D. 2, Répási, öngól ill. Őszi 2, Dobai, Kiss K, öngól.

Nyár FC-Rákóczis szülők 2-3
G.: Végh, Orsós J.Z. ill. Dobos R. 2, Pápai T.

Matracvarázs-Igal SE 9-1
G.: Kelemen 3, Rohrer A. 2, Vadas 2, Berki, Víg ill. Nyögéri.

Royal Fröccs-PC Bontó-Amatőrök 2011 7-1
G.: Kovács K. 3, Orsós K. 2, Imre K. 2 ill. Valenta.

A negyedik forduló elmaradt mérkőzésén:

Igal SE-KO-DI Bt. Halbolt 5-4
G.: Sárközi 2, Lelkes, Tanító, Horváth ill. ifj. Ács 3, Szabó Zs.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Matracvarázs 5 4 1 0 30 - 8 13
2. Meiszterics FC 5 4 0 1 28 - 15 12
3. Rákóczis szülők 5 4 0 1 15 - 12 12
4. Pek Snack B.átúszás 4 3 0 1 19 - 10 9
5. Magiszter FC 5 2 1 2 19 - 20 7
6. KO-DI Bt. Halbolt 3 2 0 1 16 - 9 6
7. Royal Fröccs-PC Bontó 5 2 0 3 20 - 16 6
8. Igal SE 5 2 0 3 16 - 25 6
9. Orci SC 3 1 1 1 8 - 5 4
10. Lamello Adrenalin FC 4 1 0 3 11 - 24 3
11. Nyár FC 5 0 1 4 14 - 24 1
12. Amatőrök 2011 5 0 0 5 8 - 36 0

A következő forduló (10.07.) párosítása:

17.00 KO-DI Bt. Halbolt-FC Meiszterics

17.45 Rákóczis szülők-Amatőrök 2011

18.30 Matracvarázs-Pek Snack B.átúszás

19.15 Lamello Adrenalin FC-Igal SE

20.00 Nyár FC-Orci SE

20.45 Magiszter FC-Royal Fröccs-PC Bontó

Címkék: kispálya, 2015, labdarúgás, sport