Komoly hátránnyal készülődött a torna bronzmeccsére a Kaposvári KK, amely az előző nap másik vesztesével, a Pécsi VSK-PANNONPOWER együttesével csapott össze. A hazaiaknál Hendlein Roland, mellé Davon Usher is feliratkozott a sérültlistára, ráadásul Grebenár Péter sem tudta vállalni a játékot. A próbajátékon lévő amerikai bedobó a Szeged elleni találkozót sem tudta végigjátszani hátfájása miatt. Helyét Baki Gergely foglalta el a kezdőcsapatban.

Popadics ponterőssége révén tartotta magát versenyben az első játékrészben a Pécs, majd a vezetést is sikerült átvenniük. A kidolgozatlan helyzetek után több dobást is elrontó kaposváriak a mezőnyben is pontatlanok voltak, így joggal növelte előnyét a Pécs. A félidő végére ugyan a korábbinál harcosabb védekezést mutattak a somogyiak, ám elöl továbbra sem ment. Spica néhány középtávolija jelentett némi gyógyírt, de ezzel is csak 28 pontot sikerült gyűjteni a félidő alatt.

A nagyszünetet követően a tovább javuló Spica vezette csaknem az egyenlítésig a Kaposvári KK-t. Egy pontnál azonban nem sikerült közelebb férkőzni, elsősorban a triplákat dobták rossz százalékkal a kaposváriak. A záró szakasz Fodor Márton sikeres távolijával indult, de a 32. percben Benke kipontozódása érzékenyen érintette a kaposváriakat. Fodor vállalt nagy szerepet abban, hogy 52–53-ig zárkózzon a somogyi egylet, sőt a ziccerével már hátrányba is került a Pécs.

Nagyot küzdött ezekben a percekben a Kaposvári KK, de Fodor kipontozódása újabb érzékeny veszteség volt. Csabay triplája, valamint Popadics büntetője pedig a győzelmet és a torna harmadik helyét jelentette a pécsieknek.

Kaposvári KK–Pécsi VSK-PANNONPOWER 63–65 (18–17, 10–17, 13–13, 22–18)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Török, Horváth A., Szalai.
Kaposvári KK: Mijajlovics (10), Fodor M. (21/6), Baki (13/9), Benke (5/3), Spica (13). Csere: Papp P. (1), Horváth M. (-), Kocsis (-). Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. Edző: Filipovics Gordan.
Pécsi VSK-PANNONPOWER: Halász (13/9), Bíró (11/3), Popadics (19/9), Budimir (8/3), Horti (7). Csere: Csabay (3/3), Antóny (-), Czukor (2), Kővágó-Laska (-), Bödör (2). Vezetőedző: Csirke Ferenc.
Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–4, 7. perc: 12–11, 12. perc: 18–19, 17. perc: 22–29, 22. perc: 33–40, 27. perc: 39–42, 32. perc: 44–49, 37. perc: 55–54. Kipontozódott: Benke (a 32. percben), Fodor M. (a 39. percben).

Naturtex SZTE Szedeák–Zalakerámia ZTE KK 62–75 (15–29, 11–16, 12–18, 24–12)
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Söjtöry, Csabai, Koncsek.
Naturtex SZTE Szedeák: Moravcsik (7/3), Molnár A. (17/6), Juhos (17), Csirics (13), Brkics (6). Csere: Kiss Zs. (-), Mike (2), Meleg (-), Bonifert (-), Csányi (-). Vezetőedző: Nikola Lazics. Edző: Milenko Topics.
Zalakerámia ZTE KK: Kinney (2), Velkey (11/9), Kerpel-Fronius (3), Krapic (20/9), Pantelics (13/9). Csere: Mohácsi (11/3), Fekete (-), Czinger (4), Govens (11/6), Kis R. (-). Vezetőedző: Bencze Tamás. 

Az ILATALENT Nyelviskola V. Orosz László Férfikosárlabda Emléktorna végeredménye:

1. Zalakerámia ZTE KK,

2. Naturtex SZTE Szedeák,

3. Pécsi VSK-PANNONPOWER,

4. Kaposvári KK.

A legértékesebb játékos (MVP): Djordje Pantelics (Zalakerámia ZTE KK).

A legjobb kaposvári születésű játékos: Benke Szilárd.

Címkék: Orosz László, emléktorna, Kaposvári KK, sport