Fővárosi fölénnyel indult a mérkőzés, de ez sokáig csak beívelésekben mutatkozott meg. Az első komolyabb Vasas helyzetre a 15. percig kellett várni, akkor egy szöglet után Bori lőtte rá a kipattanót 20 méterről, de a labda kicsivel elkerülte Somodi kapuját. Pár perccel késöbb Ferenczi került volna gólhelyzetbe, de kaposvári hálóőr jó ütemben lépett ki a kapujából és felszedte a csatár elől a labdát. A folytatásban is inkább a hazaiak voltak aktívabbak, míg a Rákóczi főként a védekezéssel volt elfoglalva. A félidő zárásaként Berecz eresztett el egy életerős lövést 25 méterről, de szerencsére elkerülte a zöld-fehérek kapuját a próbálkozása.

A második játékrész is Vasas helyzettel indult. Remili futotta le a védőit, el is lőtte a labdát, de az szerencsére elgurult a kapu előtt. Az 56. percben feljegyezhettük a legnagyobb kaposvári helyzetet: Király vezette rá a védőkre a labdát, majd pedig 18 méterről meg is kínálta egy lövéssel a hazaiak kapusát, Hermányt, de gól ebből sem lett. A másik oldalon Somodi is mindent megtett a gól nélküli meccsért: a 75. percben egy szöglet után Remili fejelhetett kapura, de a zöld-fehérek kapusa megfogta a gólba tartó labdát. A hajrában Rajczit kellett még sérülés miatt lecserélni, de gól nem született a mérkőzésen, így hatalmas bravúrt végrehajtva, ponttal távozott az immáron Prukner László vezette Rákóczi a Fáy utcából.

Az első tavaszi döntetlennek köszönhetően pedig egyelőre el is mozdult a csapat az utolsó előtti helyről.

Vasas FC - Kaposvári Rákóczi 0-0
Vezette: Takács (Horváth, Kulcsár)

Vasas: Hermány - Debreceni, Grúz, Hangya, Gál - Vass (Kenesei 55.), Berecz, Vida (Nagy D. 63.), Bori - Ferenczi (Lázok 68.), Remili. Vezetőedző: Szanyó Károly

Rákóczi: Somodi - Hadaró, Kiss, Petrók, Albert - Balogh, Zsivóczky, Nagy, Lakatos - Király, Rajczi. Szakmai igazgató: Prukner László

Sárga lap: Debreceni (84.) ill. Lakatos (65.), Somodi (69.), Albert (78.), Hampuk (80.).

Címkék: Prukner László, Vasas, Kaposvári Rákóczi, sport