Kulcsfontosságú összecsapásra készülhetett mindkét gárda, mivel a Siófoknak és - ha kisebb mértékben is - a Fehérvárnak is volt esélye a legjobb négy közé jutásra. Az első 30 perc azonban nem arról árulkodott, hogy rangadóra jött össze a mintegy 500 főnyi közönség - tudósítanak a klub honlapján.

A siófokiak kiválóan védekeztek, rengeteg labdát szereztek, és rendre gyors indításgólokkal lepték meg a vendégeket. A Fehérvár 10 (!) perc után talált be először. Orbán és Erdősi remekelt támadásban, Deáki és Németh Csilla kiválóan végezte a dolgát hátul, Pastrovics pedig több bravúrt is bemutatott.

A félidőben 18-5 állt az eredményjelzőn, a hazaiak javára. A fehérváriaknál nem volt játékos, aki legalább kétszer eredményes lett volna, szurkolóiknál pedig felharsant a „Hol a csapatunk?” rigmus…

A folytatásban - noha a vendégek többször is közelebb lopóztak ellenfelükhöz - semmi nem veszélyeztette a magabiztos siófoki vezetést. Noha Tilinger Tamara alaposan megszórta az SKC-t (a 2. félidőben 7, összesen pedig 8 gólt szerzett), Májer Krisztina is betalált néhányszor, valamint a kapus Kiss Éva is többször találkozott a labdával, mint az első félidőben, jogosan zúgott a vastaps a végén.

A 29-20-as siófoki siker azt jelenti, hogy továbbra is élnek a siófoki remények a négy közé jutásról. A szélesre nyitott kapun jövő szombaton Vácon léphet át az együttes. Amennyiben ez sikerül, jöhet a rájátszás az 1-4. helyekért!

fotó: skc.hu/Németh András
fotó: skc.hu/Németh András

Golovin Vlagyimir: "Gratulálok a csapatomnak, remekül teljesítettek az első félidőben. A folytatásban már kissé lankadt a figyelem, tetemes előny birtokában azonban ez érthető. A Vác ellen is győzni szeretnénk!"

Bakó Botond: "A két pont sorsa már az első 20 percben eldőlt, egyértelműen jobb volt a Siófok. Az utolsó alapszakaszbeli meccsünkre össze kell szednünk magunkat, ami szép feladat lesz."

Siófok KC Galerius Fürdő – Fehérvár KC 29-20 (18-5)

Siófok, 500 néző, vezette: Hargitai G., Markó G.

Siófoki gólszerzők: Orbán 7, Erdősi 5, Wörz, Szabadfi, Szekercés, Szalai 3-3, Such 2, Piedade, Deáki, Németh 1-1.

Székesfehérvári gólszerzők: Tilinger 8, Májer 4, Shteriova 3, Csáki 2, Hajduch, Mayer, Emberovics.

Jók: Pastrovics, Németh, Deáki, Orbán, Erdősi, Szabadfi, illetve Tilinger.

Címkék: négy, skc, Siófok, Balaton, sport