Nem ígért túl sok izgalmat az alapszakasz utolsó mérkőzése, a kaposvári fiúk mégis gondoskodtak egy kis meglepetésről a kezdés előtt: nőnap alkalmából a Fino játékosai egy-egy szál virággal leptek meg néhány, találomra kiválasztott hölgynézőt. A pályán már nagyon egyértelmű volt a helyzet: az éllovas tetszés szerint érte el pontjait a mérsékelt játékerőt képviselő és mindössze nyolc emberrel érkező hajdúságiak ellen. A második technikai szünetben már 16:6 volt az állás, és a végén még ezt az előnyt is sikerült növelni. Tóth István ügyesen irányította társait, Németh, Rása és Juhász pedig a pontszerzésből vette ki a részét (25:13, 1-0).

A térfélcsere után a fiatal Bögöly Gábor foghatatlan nyitásai és a társak látványos blokkjai dobták fel a hangulatot. A Fino hamar megnyugtató előnyt szerzett, és szép megoldásokra is futotta a fiúk erejéből. A csereként beállt Keen Cameron rögtön több ász-nyitással mutatkozott be, Rása pedig minden támadásból pontot szerzett. A libero Deák Márk ezúttal is bravúros mentésekkel segítette csapatát a mintaszerű nyitásfogadás mellett. A szett harmadik harmada 16:4-ről indult, Pavlényi Máté ütése után pedig máris 18:4 állt a táblán. A Fino ezután sem vett vissza a tempóból, és igen magabiztosan húzta be a játszmát. Az egyoldalú küzdelem végére Rása szervája tett pontot (25:5, 2-0).

A harmadik játékrészben sem változott a játék képe: a Fino tetszés szerint érte el pontjait. Az előző szettben Keen kilenc, ebben a játszmában pedig Bögöly nyolc alkalommal nyithatott egymás után, és ha a vendégek valahogy átjuttatták a labdát a túlsó térfélre, mindig jött Rása, aki hidegvérű befejező ember volt. A DEAC a végén még szerzett pár pontot, de a nagy különbségű vereséget ezúttal sem tudta elkerülni. A házigazda Németh ütésével jutott el a meccslabdáig, Rása blokkjával pedig véget is ért az 50 perces találkozó (25:12, 3-0).

A kaposváriak úgy hozták a kötelezőt, hogy közben a nézők is jól szórakoztak. Talán ez volt a legfontosabb ezen a délutánon. A bajnoki negyeddöntőben a Dunaferr lesz az ellenfelünk.

Fino Kaposvár SE - Debreceni EAC 3-0 (13, 5, 12)

Kaposvár, 250 néző. V.: Mezőffy, Horváth M.

Fino: Tóth I. 1, Bögöly 13, Juhász P. 8, Németh F. 11, Rása 18, Vajda 4. Csere: Deák (libero), Pavlényi 1, Keen 3. Vezetőedző: Demeter György.

DEAC: Bakóczy 3, Flanek 1, Buglyó 2, Bán 6, Vanczák 4, Papp M. 3. Csere: Marczin, Juhász J. 3. Vezetőedző: Fodor Antal.

Az eredmény alakulása:

I. játszma: 3:1, 8:3, 16:6, 20:9, 23:11, 24:12.

II. játszma: 1:2, 9:2, 13:4, 22:4, 24:5.

III. játszma: 2:2, 10:2, 15:5, 19:5, 22:11, 24:12.

Címkék: alapszakasz, Debrecen, Dunaferr, Fino, Kaposvár, sport