A mindkét fél számára létfontosságú összecsapás előtt Kálmán László, a szombathelyiek vezetőedzője főleg abban bízott, hogy csapata megszokott hazai jó formáját hozza és tudatos, fegyelmezett játékkal rukkol elő. A túloldalon Fekete Ádám vezetőedző a delfinek.hu beszámolója szerint azt mondta, hogy az ilyen ki-ki mérkőzéseken bármi előfordulhat, a tét talán a hazai pályán játszókat nyomja jobban.

Mindenesetre az biztos volt, hogy az utóbbi három meccset megnyerő somogyiak talán ezúttal érkeztek a legjobb előjelekkel Szombathelyre ahhoz, hogy megszakítsák a 2004 óta fennálló negatív sorozatukat. Utolsóra ugyanis még az akkori tavaszi rájátszás során győzött a kiscsarnokban a később magyar bajnoki címet szerző kaposvári együttes.

Hendlein zsákolásával kezdett a vendég csapat, ám a hazaiak válaszára sem kellett sokáig várni. A volt csapata ellen játszó Jancsikint két kihagyott triplakísérlete és két faultja miatt négy perc után Fodor Márton váltotta. Az ötödik percben 5–11-nél Kálmán edző azonnal időt kért, Martinics és Majsztorovics pedig lopta is a távolságot a következő akcióknál. utóbbi oroszlánrészt vállalt csapata felzárkózásából. Covington triplájával vette át a vezetést a Falco.

A második negyedben tartotta minimális előnyét a szombathelyi alakulat, amelyben Martinics is hamar tíz pont közelébe jutott. A kihagyott lehetőségek után többnyire csak szabálytalanság árán tudták megállítani a vasiakat a kaposváriakat, ám Raivio első triplájával sikerült versenyben maradni. A szünet előtt 36–36-nál Hendlein egyenlített, de Jancsikin már a negyedik személyi hibát is begyűjtötte, így ismét le kellett cserélni. Hall duplájával alakult ki a 42–39-es félidei állás.

Pontokkal indítottak a hazaiak a harmadik játékrészben, de Spica fáradhatatlanul küzdött a palánk alatt. Hendlein ellen Majsztorovics vétett hibát, utóbbinak ez volt a negyedik, így mehetett pihenni. A kihagyott büntetők után Martinics emelt be egy triplát, így megint meglépett a Falco. Frazier sem hagyta annyiban előbb duplát, majd Fodor Márton triplát szerzett, így 49–49 állt a táblán. Raivio pontjai után ismét Kálmán edző kért időt, de a kiválóan védekező kaposváriak tartani tudták minimális előnyüket. A 27. percben Fodor Márton hármasával lett 53–60, majd az egyre idegesebben kosárlabdázó szombathelyiek ellen a tíz pontos különbséget is túlszárnyalták a somogyiak. Fantasztikus hangulatban bíztatta csapatát a lelátón a vendégtábor, amely a negyed végén a 71–58-as eredménynek örülhetett.

Tíz perc tiszta játékidőre volt a Kaposvári KK a hihetetlen bravúrtól, de ez még rettenetesen sok időnek tűnt ekkor. egy eladott labda után Martinics csökkentette a különbséget, de rögtön jött Hendlein zsákolása és duplája is. Fáradhatatlanul űzték-hajtották a somogyi drukkerek csapatukat, Spicáék pedig meg is hálálták a támogatást. Öt perccel a vége előtt 69–81-nél Fekete Ádám vezetőedző kért időt, hogy megbeszélje a követendő taktikát a végjátékra. Covington triplája tette újra nyíltabbá a meccset, de már az ellentámadásnál hasonlóképp válaszolt Fodor Márton. Önbizalommal telve kosárlabdázott a Kaposvári KK, amelyben szinte nem is volt gyenge pont.

Teljesen megérdemelten jutott húsz pontos különbség közelébe a vendég csapat, amely elkönyvelhette, hogy 2004 után ismét nyert Szombathelyen. A legjobbkor, hiszen ez a diadal a felsőházi középszakasz tagságot éri, így a bajnokság végén ötödiknél már semmiképpen nem lehet rosszabb a somogyi alakulat. 

Falco-Trend Optika KC Szombathely–Kaposvári KK 83–97 (21–21, 21–18, 16–32, 25–26)

Szombathely, Aréna Savaria, 2000 néző. Vezette: Benczur T., Hegedüs T., Jakab L.

Falco-Trend Optika KC Szombathely: Martinics (24/12), Covington (14/6), Perl (11), Dukics (7/3), Majsztorovics (16). Csere: Hall (4), Váradi B. (7/3), Bognár (-), Simon K. (-), Will (-). Vezetőedző: Kálmán László.

Kaposvári KK: Frazier (11/3), Raivio (25/3), Jancsikin (-), Hendlein (14), Spica (26). Csere: Fodor M. (17/9), Benke (-), Horváth M. (4), Papp P. (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Kipontozódott: Dukics (a 36. percben), illetve Hendlein (a 40. percben).

Jók: Martinics, illetve Hendlein, Spica, Raivio, Fodor M.

Címkék: Falco, Szombathely, rájátszás, alapszakasz, bravúr, sport, KKK, Kaposvár