A hazai pályán eddig hibátlan Sopron otthonában zárja a 2014-es évet a Kaposvári KK csapata. Fodor Mártonék jó sorozatot tudhatnak maguk mögött, hiszen utóbbi négy meccsükön egyaránt győzni tudtak. A listavezető ellen viszont bravúrnak számítana, ha tovább tudnák folytatni remek szériájukat.

- A Sopron azt gondolom, hogy a jelengleg a bajnokság legerősebb csapata. Hazai pályán nagyon erősek, ezt több komolyabb csapat ellen be is bizonyította. Semmiképp nem feltartott kézzel megyünk, azt gondolom, hogy mi is egy jobb periódusba kerültünk ezzel a sorozatban megnyert mérkőzésekkel, úgyhogy kicsit visszajött az önbizalmunk - mondta Fodor Márton, a Kaposvári KK irányítója.

Az idei szezonban egyszer más sikerült legyőznie a KKK-nak a Soproni Sördögöket. Akkor Raivio 21 pontjának is köszönhetően, 84-66-ra nyertek a hűség városában, amivel el is hódították a Krasznai-kupát. Az akkori főszereplő szerint most sem elképzelhetetlen egy idegenbeli siker.

- Mi is jók vagyunk, a Sopron is jó csapat. Ha ugyanúgy játszunk mint a Falco ellen, vagy a Pécs ellen az utolsó negyedben akkor bárkit legyőzhetünk. A magyar bajnokságban a leggyengébb csapat is legyőzheti a legjobbat, úgyhogy bármi megtörténhet. Ha továbrra is tudunk egymásért játszani és odafigyelünk az edzőnk utasításaira, akkor akár nyerhetünk is - válaszolta kérdésünkre Nik Raivio.

A kaposváriak irányítója azt is megfogalmazta, mire lehet szükség a sikerhez.

- Nagyon jól kell játszanunk, szervezetten védekeznünk és megállítani ugye az olyan játékosaikat mint mondjuk a Boriszov, illetve a Thomas, illetve a Poscsics center poszton - tette hozzá Fodor Márton.

 

Címkék: kaposvári kk, sopron, nb1, sport