Az alapszakasz első körében mindkét csapat 12-12 pontot gyűjtött, így a nyolc közé jutás szempontjából nagy volt a tétje a kaposvári találkozónak. A fővárosiak másodedzőjeként tért vissza Somogyba Oláh János, aki néhány hete még a Diamant szakmai munkáját irányította. A kaposvári együttesből Csitári Virág hiányzott vállsérülése miatt, a többiek pedig nagyon elszántan várták a kezdést a pályán.

Szombathelyi Kitti három pontjával kezdődött a meccs, 4:2 után viszont átvette az irányítást, majd a vezetést is az MTK. A vendégek pontosabban röplabdáztak, és egészen 14:18-ig tartott a lendületük. Ezután jó nyitásokkal és hatásos támadásokkal zárkózott a Diamant, Horváth Alexandra pontjával pedig sikerült újra átvenni a vezetést (20:19). A végjátékban ellenállhatatlan volt a házigazda, és Harmath Zsófia remek támadásaival összejött a nagyon várt győzelem (25:22, 1-0).

A térfélcsere után az MTK nyitott négy gyors ponttal, a hazaiak Szombathelyi Kitti nagyszerű nyitásaival lendültek újra játékba. Az első technikai szünetben, Harmath Zsófia blokkja után 8:6-ra vezetett a Diamant, a másodikban pedig, Rák Rebeka foghatatlan szervája nyomán már 16:11 volt az állás. A folytatásban is eredményesen röplabdáztak Mészáros Péter lányai, és nem adtak esélyt ellenfelüknek. Jenei Andrea szemfüles húzása után már tízzel vezetett a kaposvári együttes (23:13), majd Harmath Zsófia és Rák Rebeka pontja következett a sorban (25:14).

A harmadik játékrészben 3:3 után beindult a Diamant-expressz, és 13:4-ig meg sem állt. Szombathelyi Kitti fantasztikus ejtése után Horváth Alexandra szerzett szép pontokat, középen pedig Harmath Zsófia teljesített kiemelkedően. Fáth Kinga látványos mentései plusz erőt adtak a csapatnak. A szett utolsó harmada 16:9-ről indult, a fővárosiak mindent megpróbáltak, de csak közelíteni tudtak a hazaiakhoz. A Diamant együttesében mindig volt valaki, aki a legjobbkor szerzett pontot, így a végén sem kellett már izgulnunk. Rák Rebeka és Szívós Ildikó pontja után egy elhibázott budapesti támadás befejezte a 65 perces mérkőzést (25:19, 3-0).

A Diamant-szív és az egységes játék igen fontos három pontot hozott a lányoknak.

1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – MTK-BSE 3-0 (22, 14, 19)
Kaposvár, 250 néző. V.: Éri, Farkas L.

Diamant: Rák 11, Szívós I. 4, Szombathelyi K 16, Horváth A. 15, Harmath 13, Jenei 2. Csere: Fáth (libero), Pintér Zs.

Vezetőedző: Mészáros Péter.

MTK: Bleicher N. 3, Chován 3, Horváth V. 5, Lutter E. 10, Hackl 10, Bleicher R. 6. Csere: Tímár (libero), Szalma 3, Molnár A. 1, Szabó L.

Vezetőedző: Széll Márta.

Az eredmény alakulása: 

I. játszma: 3:0, 4:2, 4:6, 6:6, 6:8, 8:8, 9:9, 9:13, 13:14, 14:18, 17:18, 19:19, 20:19, 20:21, 24:21, 24:22.

II. játszma: 0:4, 3:6, 9:6, 10:8, 13:11, 19:11, 21:12, 23:13, 24:14.

III. játszma: 3:3, 6:3, 8:4, 13:4, 16:9, 20:14, 23:18, 24:19.

Címkék: mtk, 1. mcm-diamant kaposvári egyetem, nb1, sport