Természetesen szeretnénk megköszönni, hogy minket választottak, és hűségesek hozzánk. Talán a legjobb módja a köszönetnek, ha ezt egy fergeteges sportnappal tesszük, ahol mindenki kedvére válogathat a sportcsemegék között. Természetesen azok is megtalálhatják a nekik tetsző mozgásfajtát, akik még soha nem jártak nálunk. Várjuk is őket sok szeretettel.

A sportőrület november 21-én 16 órakor Szentgyörgyi Rómeóval és a Men’s Healt csapatával kezdődik. Közös edzés, erőmérő verseny értékes nyereményekkel, meglepetésekkel.

null

A sportparádé november 22-én egész napon át folytatódik. Ezen a napon teljesen ingyenessé tesszük a belépést mindenki számára. Bárki kipróbálhatja a Fitness Aréna edzőtermeit, minden kötöttség nélkül megismerheti csoportos óráinkat, sportolási lehetőségeinket. Emellett különféle versenyeken mérheti össze erejét, gyorsaságát másokéval, s szállhat ringbe a felajánlott ajándékokért.

A nap folyamán több csoportos óra is lesz, melyekre a korábbi évek tapasztalatai alapján, a várható nagy érdeklődés miatt kéretik előre lefoglalni a helyet. A részvételi szándékot a recepción lehet jelezni. S hogy a repertoár milyen széles? Íme: Spinning long, SpinRacing, Spinning, WALKenergie, alakformáló aerobic, PortDeBras, Zumba, TRX, Body Pump, Fitbox és Breakness.

És ha mindez nem lenne elég, a versenyezni vágyókat is szeretnénk kielégíteni: pingpong, köredzés, OTO Chili, Spinning, futópad, fekvenyomás… hogy mindenki megtalálhassa a neki tetsző kihívást.
A sport és az egészség kéz a kézben jár. Mondhatnánk: sport az egészségben, egészség a sportban. Jó, ha tudjuk, milyen állapotban van a testünk, hogy milyen fizikai kondíciónak örvendünk. Ezért gondoltunk azokra is, akik szembesülni szeretnének jelenlegi egészségi állapotukkal. A nap folyamán különböző szűrővizsgálatok várják az érdeklődőket. BMI testtömeg index, a test- és zsigeri zsír értékek, valamint a vérnyomás mérés alapján életmód és táplálkozási tanácsokkal is szolgálnak a szakemberek.

null

A hab azon a bizonyos szülinapi tortán pedig a következő: ha bárki november 21-én vagy 22-én vásárol korlátlan havi bérletet, a bérlet érvényességi idejéhez plusz egy hetet adunk ajándékba. Ugyanakkor tíz alkalmas bérletet vásárlásakor ajándékként plusz két alkalom jár.

Egy igazi születésnap nem múlhat el olyan sztárvendégek nélkül, akik a sportban alkottak maradandót. Ők: Filkóházi Zoltán, B-Boy Fili BREAK Dance világbajnok és Bödő Csilla többszörös Kick Box világbajnok.
No és közeleg a karácsony. A szeretet, az ajándékozás ünnepe. Sajnos vannak jó páran, akiknek kevesebb jut a fa alá. Szívesen fogadunk minden adományt, ami szívből jön. Legyen az bármi, ami jó állapotban van és továbbajándékozható a rászoruló gyermekek részére.

Sportoljunk hát együtt, és ajándékozzunk szeretettel november 21-én pénteken és november 22-én szombaton a Fittnes Arénában!

www.fitnessarena.hu 

Címkék: fitness aréna, harmadik, születésnap, sport