Egy év kihagyás után visszatér a kaposvári Pannon Lovas Akadémiára a díjlovagló Világkupa mezőnye: az impozáns lovardában október 10. és 12. között, immár 26. alkalommal rendezik meg a rangos nemzetközi viadalt. A háromnapos versengésre 11 nemzet 55 lovasa nevezett, és közönség ezúttal is neves sportembereket láthat majd. Az összdíjazás 13 ezer euró, a programban 17 versenyszám kapott helyet, a belépés pedig ezúttal is ingyenes.

A sikertörténet még a nyolcvanas évek végén kezdődött, amikor a kaposvári lovasbázis egyik szabad területén kialakították a díjlovagló négyszöget, és a bírói torony mellett elhelyeztek az érdeklődőknek öt padot... Az első Világkupa-forduló rögtön igazán hangulatos és emlékezetes volt, a nemzetközi mezőny tagjai jól érezték magukat, és a magyar szervezők néhány éven belül már komoly hírnevet vívtak ki maguknak. A kaposváriak közben egy sikeres ifjúsági Európa-bajnokságot is rendeztek ebben a szakágban, és az eltelt évek során a sportág összes ismert vezetője ellátogatott Somogyba. A Világkupa-fordulókra egyre többen neveztek, és a bírói gárda is egyre komolyabb szakemberekből állt össze. Ugyancsak nagy dolog, hogy a somogyi megyeszékhely olyan világvárosokkal együtt kapott helyet a Világkupa-sorozatban, mint Párizs, London, Amszterdam, Moszkva vagy éppen Los Angeles.

A kilencvenes éveket hatalmas magyar sikerek jellemezték: a legendás páros, Dallos Gyula és Akton összesen nyolc alkalommal szerezte meg a kaposvári forduló első helyét! A magyar klasszison kívül csak német, svájci, osztrák, lengyel és dán sportoló tudott nyerni a magyarországi fordulóban 1988 óta, legutóbb pedig Ausztráliába került az első helyezés.

Az ezredforduló utáni évek újabb nagy előrelépést hoztak: a viadal múltjára és jó hírére való tekintettel immár a sportág legnagyobb alakjai is szívesen látogattak el hozzánk. Olimpiai bajnokok, világ- és Európa-bajnoki dobogósok egész sora tette tiszteletét a Pannon Lovas Akadémián, így a szakértő közönség valóban a világ krémjét láthatta testközelből. A számok ezúttal is önmagukért beszélnek: az elmúlt 25 évben 40 ország 1500 díjlovasa szerepelt Kaposváron.

A remények szerint a sikertörténet az előttünk álló években tovább folytatódik: október 10-e és 12-e között pedig már a 26. versenyt tekinthetik meg a nézők. A programban összesen 17 versenyszám kapott helyet, a napi műsor 9 órakor kezdődik. A zenés kűröket ezúttal is a vasárnapi záró napon tartják. A tehetséges magyar versenyzők között ott lesz a mezőnyben a kaposvári idei kategória-magyar bajnok Farkas Katalin is.

Az elmúlt 25 kaposvári Világkupa-forduló győztesei:

1988 Holger Münstermann (Flair nevű lovával), Németország
1989 Holger Münstermann (Flair nevű lovával), Németország
1990 Gina Cappelmann (Ampere nevű lovával) Németország
1991 Dallos Gyula (Aktion nevű lovával) Magyarország
1992 Dallos Gyula (Aktion nevű lovával) Magyarország
1993 Dallos Gyula (Aktion nevű lovával) Magyarország
1994 Dallos Gyula (Aktion nevű lovával) Magyarország
1995 Dallos Gyula (Aktion nevű lovával) Magyarország
1996 Sophie Wels (Banausse nevű lovával) Németország
1997 Dallos Gyula (Bábolna Aktion nevű lovával) Magyarország
1998 Dallos Gyula (Bábolna Aktion nevű lovával) Magyarország
1999 Dallos Gyula (Bábolna Aktion nevű lovával) Magyarország
2000 Herbert Boger (High Noon nevű lovával) Németország
2001 Daniel Ramseier (Rali Baba nevű lovával) Németország
2002 Daniel Ramseier (Rali Baba nevű lovával) Németország
2003 Heike Kemmer (Albano nevű lovával) Németország
2004 Silvia Iklé (Salieri CH nevű lovával) Svájc
2005 Lone Jörgensen (Hardthof’s Ludewig G nevű lovával) Dánia
2006 Lone Jörgensen (Hardthof’s Ludewig G nevű lovával) Dánia
2007 Anders Dahl (Afrikka nevű lovával) Dánia
2008 Michal Rapciewicz (Randon nevű lovával) Lengyelország
2009 Peter Gmoser (Cointreau 10 nevű lovával) Ausztria
2010 Ulla Salzgeber (Wakana nevű lovával) Németország
2011  Katarzyna Milczarek (Ekwador nevű lovával) Lengyelország
2012   Oatley Lyndal (Sandro Boy 9 nevű lovával) Ausztrália

Ausztrál győzelemmel ért véget a díjlovagló Világkupa 2012-es magyarországi fordulója. A rangos viadalon 11 nemzet 52 lovasa mérte össze egymással az ügyességét, és a közönség több londoni olimpikont is láthatott a Pannon Lovas Akadémián.

A 13 ezer euró összdíjazású viadal programjában 17 versenyszám szerepelt, és a Nagydíj-kűr két hazai indulója közül Komjáthy György szerepelt jobban, aki a kilencedik helyet szerezte meg az erős mezőnyben. 

A közönség londoni olimpikonokat is láthatott a Pannon Lovas Akadémián, és végül az ausztrál Oatley Lyndal hódította el az első helyezést Sandro Boy nyergében. A második helyet az előző évi győztes lengyel Katarzyna Milczarek, a harmadikat pedig a kanadai Pia Fortmüller érdemelte ki.



Címkék: világkupa, Pannon, díjlovagló, Lovasakadémia, sport