Kettő helyett négy fős csapatok részvételével rendezték a Somogy Megyei Röplabda Szövetség idei utolsó strandröplabda tornáját. A kaposvári Virágfürdőben a fiú és a leány mellett vegyes kategóriában is indulhattak a résztvevők.

- Ez a mai torna igazából azért jött létre, mert a strandröplabda idényt annak idején tanévzáró rendezvényként, amikor a kitűnő tanulókat beengedték ingyen a strandra, nagyon népszerű volt, és már akkor felmerült, hogy mindenképp az év elején, egy strandröplabda záróként, tanévnyitó versenyt rendezzünk - mondta Sántosiné Oláh Edit, a Somogy Megyei Röplabda Szövetség elnöke.

A Kaposvári Röplabda Akadémia növendékei szép számmal voltak jelen a tanévnyitó tornán. A 2000-es születésű Kiss Máté az akadémia gyermek csapatát erősíti.

- Sokat strandröpiztem, és fejleszti a teremben, tehát ha strandröpizünk, akkor kicsit jobbak vagyunk teremben, meg gyorsabbak vagyunk - Kiss Máté, Kaposvári Röplabda Akadémia.

A kaposvári Rucz Réka a nyár során több strandröplabda versenyen is részt vett. Ez a sportág szerinte legalább annyira jó, mint a teremröplabda.

- Azért jó szerintem, mert itt mindenki játszik, mindenki csinál mindent, nincs olyan, hogy csak fogadsz, csak feladsz vagy csak ütsz, hanem ketten vagy most esetleg négyen vagyunk a pályán és mindenki játszik mindent - Rucz Réka, Kaposvári Röplabda Akadémia.

A Somogy Megyei Röplabda Szövetség természetesen az ősz folyamán sem tétlenkedik. Októberben indul a megyei teremröplabda-bajnokság, amelyre szeptember hónap végéig még lehet jelentkezni.

Címkék: tanévnyitó, röplabda, strand, bajnokság, sport