Mint ahogy arról korábban beszámoltunk júliusban a portugál élvonalban szereplő Vitoria Guimaraeshez szerződött Balázs Benjámin az élvonaltól búcsúzó Kaposvári Rákócziból.

null

Múlt héten viszont olyan hírek láttak napvilágot, hogy két hónap után távozik is a csapattól a korábbi kaposvári játékos. Most közleményben reagált a feltételezésekre:

A csapatom menedzsmentjével egyeztetve küldöm az alábbi sajtóközleményt: A portugál élvonalbeli Vitória Guimaraes FC-vel kötött szerződésem arra kötelez, hogy a portugál futball színvonalához illő alázattal vegyek részt a csapat életében, az edzéseken, a mérkőzéseken és a pályán kívül is. Óriási lehetőségnek tartom, hogy sokkal magasabb célokat tűzhettem magam elé az eddigieknél.

Végre nem az első osztályban maradás a cél, hanem a győzelem, egy Európában is magas szinten teljesítő futballcsapatban, egy rendkívül lelkes közönség előtt. Számomra példamutató a felkészültségük, az együttműködésük, és ez megsokszorozza az erőmet. Igaz, most nem neveztek a 43-as keretbe, de a csapat lelkes háttérembereként szeretném jelentősen fejleszteni technikai tudásomat, javítani a taktikai látásmódomat, hogy majd fontos mérkőzéseken is pályára léphessek.

Tanulom a portugál nyelvet, hogy az angol mellett segítse a mindennapi kommunikációt. Azért küzdök, hogy jó csapatjátékosként mások számára is öröm legyen a játékom a futballpályán! Mindenkinek köszönöm a figyelmet és a bíztatást!

Balázs Benjámin

Címkék: guimaraes, vitoria, benjámin, balázs, rákóczi, kaposvári, sport