A Kaposvári Vízilabda Klub a Honvéd ellen aratott szeptemberi 6-2-es győzelmével többszörös sporttörténelmet írt. A fővárosiakat tétmérkőzésen akkor tudták először legyőzni a fiúk, és a klub fennállása alatt első ízben jutottak be a legjobb négy közé a Magyar Kupában.

A kupában bronzérmet szerző kaposváriak az OB I-es bajnoki szezonban is több figyelemfelkeltő eredményt értek el. Ilyen volt például a Vasas elleni idegenbeli 9-8 arányú siker, a Pécsen aratott sima 13-7-es győzelem, vagy a Fradi elleni hazai 12-8-as diadal. Bertáék pontot tudtak rabolni a Debrecentől is, és végül a budapesti KSI megverésével biztosították be helyüket a legjobb nyolc között.

A KVK csapata az OB I-es bajnokságban is sporttörténelmet írt, hisz fennállása során először jutott a nyolc közé. A helyosztókon sem vallottak szégyent a somogyiak. A BVSC-t hazai medencében le is tudták győzni, és a harmadik meccs döntött a hetedik hely sorsáról.

A kaposváriak végül nagy csatában, 12-9-re kaptak ki a fővárosban, és nyolcadik helyen fejezték be az OB I-es szezont. A csapat sikerességében oroszlánrészt vállalt az elmúlt nyár sztárigazolása Szécsi Zoltán, de két sajátnevelésű fiatal, Juhász-Szelei Norbert és ifjabb Berta József is átlagon felüli teljesítményt nyújtott a szezonban.

A kaposváriak július végén kezdik majd a felkészülést a következő bajnoki évadra.

Címkék: póló, Szécsi, KVK, vízilabda, sport