A felek egyetértésben arra jutottak, hogy változásra van szükség a Csurgói KK kispadján is, így június 30-i határidővel közös megegyezéssel szerződést bontanak egymással – ismerteti a honlap a vezetőség és a vezetőedző döntését.

null

Imre Vilmos 2012 szeptemberében érkezett Csurgóra, miután a második fordulóbeli, Vác elleni vereséget követően edzőváltás történt a kispadon. Az első idényében a bajnokságban és a Magyar Kupában is bronzérmet nyert a csapattal, egyúttal kivezette a nemzetközi porondra.

A második szezonban ezt nem sikerült megismételni – az NB I-ben negyedik lett a Csurgó, a kupában nem jutott be a legjobb négy közé.

Címkék: vilmos, imre, csurgó, sport