A téli fedett pályás idény már előre vetítette, hogy ebben a korosztályban nagyon erős csapata van a kaposváriaknak. Ezt a csapatbajnokságon rögtön be is bizonyították a Favorit AC atlétái. Az első napon szinte mindent megnyertek ahol rajthoz állhattak ( naponta csak két számban lehetett!). A fiú 110 méter gátasok kezdték a versenyt. A fedett pályán az első tízben három kaposvári is volt így nem volt meglepő, hogy esélyesként nagy fölénnyel átlagban több mint egy másodperc előnnyel nyerték meg az országos bajnoki címet a Pap Kristóf, Székács Máté, Csizmadia Gábor, Sándor Kristóf összeállításban futó Favoritosok.

A leányok magasugrásban álltak először rajthoz és mivel mindenki hozta az előzetesen várt formát, így a dobogó harmadik fokára állhatott Gyurka Borbála, Bajnok Eszter és Gonda Jázmin. Ezután a lányok ötösugrásban szerepeltek, nem is rosszul, hiszen Bajnok Eszter vezetésével (aki az egész mezőnyben a legnagyobbat ugrotta) megnyerték az országos bajnokságot, hasonló összeállításban mint magasugrásban. Majd a verseny végén következett a ráadás.

Egyszerre két helyen remekeltek a kaposváriak. Az egyik ugró helyen Bajnok Eszter indult a felnőtt Szuper Liga hármasugró versenyében, a másik ugró gödörbe a fiúk ugrottak ötöst. Bajnok Eszter rögtön első ugrásával országos csúcsig szállt (12,73), majd harmadikra még ezt is túl ugrotta kilenc centivel, de sajnos a megengedettnél erősebb volt a hátszél. Kiváló ugrásai második helyet értek a felnőtt mezőnyben. Közben a fiúk is szárnyaltak ötösugrásban. Pap Kristóf a legnagyobbat ugrotta az egész mezőnyben, míg klubtársa Székács Máté a második lett. Természetesen a csapatbajnoki aranyat itt is fölényesen nyerték a kaposváriak, akiknél a két kiváló ugró mellett még Csizmadia Gábor és Sándor Kristóf szerepelt a csapatban.

A második nap már nem volt olyan jó mint az első, de itt sem maradtak érem nélkül a Favorit AC atlétái. A fiúk 400 méteres gátfutásában
a Kishanti Martin, Csizmadia Gábor, Székács Máté, Pap Kristóf csapat a debreceniek mögött ezüstérmes lett.

A lányok távolugrásban a negyedik helyen végeztek, míg a súlylökő fiúk ötödikek lettek Szabó Mátyás, Argay Ferenc, Székács Máté öszzeállításban.

Címkék: szabadtéri, atlétika, verseny, sport