A hétvégén már a második fordulót rendezték a teke szuperliga rájátszásában. A kaposvári közutasok a győriekkel találkoztak, akik ezúttal az őszi vereségért szerettek volna visszavágni.

- A rájátszás második fordulója, úgyhogy tehermentes mind a két csapat. Bennmaradtunk a szuperligában, szeretnénk egy jó mérkőzést játszani, visszavágni az alapszakaszban elszenvedett vereségért, remélem, hogy sikerül is - mondta Gosztola Gábor, a GYŐR-SZOL TC intézője.

Egy héttel ezelőtt egy nagyon sima 7:1-es vereségbe futottak bele a kaposváriak a Rába partján, így most mindenképpen javítani szerettek volna.

- A mai mérkőzést szeretnénk megnyerni, múlthéten ugyanúgy a győriekkel játszottunk, elég csúfos vereség lett a vége, ők nagyon jól játszottak mi pedig tudásunk alatt teljesítettünk szerintem. A hazai pálya előnyét szeretnénk ma kihasználni és visszavágni a múltheti zakóért - tette hozzá Kálny Krisztián, a Közutasok KTK játékosa.

A mérkőzés igen szorosan indult. Hiába nyert két szettet is az elején Nagy Gergő és Sághy Tamás, a győriek nem hagyták magukat, és Koller Dániel pontja után máris 2:2-t mutatott az eredményjelző. Az utolsó sort követően aztán ifjabb Horváth László sikerének is köszönhetően, 20 fával, 6:2-re nyertek a Közutasok. A kaposváriek ezzel továbbra is őrzik 6. helyüket a tabellán. Folytatás szombaton, a Nyíregyháza otthonában.

Címkék: rájátszás, győr, szuperliga, közutas, nb1, sport