A pécsi győzelem egyik kulcsa az volt, hogy a kaposváriak nagyszerűen dobták a triplákat. A KKK 13 hárompontos kosarat hintett a dél-dunántúli rangadón, amiből a horvátt Puljko egymaga ötöt vállalt. A Fekete-sereg végül 19 ponttal verte riválisát.

- Két dolog volt, amiben erősebbek voltunk. Az egyik a lepattanózás, több mint tizzel többet szedtünk, illetve hogy megtaláltuk a kinti dobókat az erős zárt védekezés ellen, nyilván koncentráció kell ahhoz, hogy ezeket jó százalékkal értékesítsük - mondta a kaposvári vezetőedző, Fekete Ádám.

A pécsiek is jól küzdöttek, de a második félidőben már nem tudták tartani a lépést a vendégekkel.

- Gratulálok a Kaposvárnak. Szégyellem magamat, feljánlom a lemondásomat a vezetőségnek, én most ennyit szeretnék mondani - mondta a mérkőzés után a PVSK-Pannonpower vezetőedzője, Csirke Ferenc.

A KKK fontos győzelmet aratott, így a jászberényi és a székesfehérvári vereség után elkönyvelhette első idei sikerét. A kaposváriak a következő fordulóban a szegedieket látják vendégül, és szeretnék a folytatásban is legalább megőrizni jelenlegi ötödik helyezésüket.

Címkék: fekete, kaposvár, kkk, kosárlabda, sport