A mérkőzést a cserék hozták döntetlenre - így sommázza a történteket a klub weboldala. Tudósításuk szerint az első félidőben kétgólos hátrányba került, a szünet után viszont Babic fejesével előbb szépített, majd Markus szép lövésével egyenlített a Rákóczi az MTK ellen, az OTP Bank Liga 15. fordulójában.

Amint arról a KaposPont is percről percre közvetített: a Rákóczi sikerrel küzdött az egyenlítésért, de a nagyon remélt három pont helyett csak eggyel gazdagodott.

Alább a meccs hivatalos összefoglalója olvasható, ezen a linken pedig a mérkőzés indulatoktól sem mentes utóéletéről tudósítunk.

Kaposvári Rákóczi FC – MTK 2-2 (0-2)

Kaposvár, 1800 néző. V.: Andó-Szabó

Rákóczi FC: Posza – Földes, Lucas, Petrache (Babic, 53.), Zámbó (Pavlovic, 80.) – Balázs B., Kovács O., Coroian, Bőle – Waltner, Haruna (Markus, 46.). Vezetőedző: Prukner László

MTK: Hegedűs – Baki, Vukmir, Kálnoki Kis, Fejes – Batik, Pölöskei Zs. – Horváth Zs., Kanta J., Csiki (Ladányi, 78.) – Eppel (Frank, 90.). Vezetőedző: Garami József

Gólszerzők: Babic (58.), Markus (83.), illetve Kanta J. (6.), Eppel (30.)

Sárga lap: Zámbó (19.), Balázs B. (44.), Bőle (70.), Földes (90.), illetve Ladányi (87.)



A mindkét csapat számára létfontosságú találkozón már a 6. percben vezetést szerzett az MTK. Pölöskei hozta játékba Horváth Zsoltot, aki jobbról középre adott, Kanta József pedig 16 méterről a kapu bal oldalába lőtt. 0-1.

A Rákóczi a folytatásban igyekezett mezőnyfölényt kiharcolni, de az MTK is feltűnt az ellenfél kapuja előtt. A fővárosiak három szögletet is rúghattak az első húsz percben. A 23. percben Coroian lőtt 25 méterről, kapásból a bal felső sarok mellé egy kipattanó labdát.

A 30. percben növelte előnyét az MTK. Kanta jobb oldali szöglete után a túloldalon érkező Eppel fejelt 5 méterről a kapu jobb oldalába. 0-2.

A 36. percben Bőle vette célba 25 méterről a jobb alsó sarkot, de Hegedűs kapus résen volt. egy percre rá Kanta lőtt 20 méterről, Posza szögletre ütötte a labdát. Az első félidő utolsó eseményeként Kanta csavart kapura egy szabadrúgást a szögletzászló közeléből, és a labda a kapufáról pattant ki.

A 49. percben Kanta szöglete után Batik lőtt 22 méterről fölé, három perccel később pedig Waltner lőtt egy csel után 16 méterről fölé. Az 58. percben szépített a Rákóczi: Bőle szöglete után a csereként beállt Babic fejelt középről, nyolc méterről a kapu jobb oldalába. 1-2.

Három perccel később egyenlíthetett volna a kaposvári együttes: Bőle passza után Markus lőtt 13 méterről, Hegedűs nagy bravúrral védett. A kaposváriak nagy lendülettel küzdöttek az egyenlítésért, és a lövőkedvük is megjött.

A 64. percben mégis nekünk kellett izgulnunk: Eppel gurította el a labdát Posza mellett, de Kovács O. menteni tudott a gólvonal elől. A 73. percben Balázs B. fejese kerülte el az MTK kapuját.

A 83. percben egyenlített a Rákóczi! Markus kapott kitűnő labdát, és 15 méterről, középről a bal felső sarokba lőtt. 2-2.

Címkék: közvetít, sereghajtó, Prukner, MTK, pont, foci, mérkőzés, Rákóczi, sport