- Természetesen nagyon készülünk az előttünk álló két találkozóra: nem csak edzéseken vettek részt a lányok, hanem egy hasznos előkészületi mérkőzést is vívtunk a dunaújvárosiakkal. A munkát több sérülés nehezítette, de Lukács Viktória és Deáki Dóra is ott lesz majd a pályán szerdán. Két hiányzónk van: Dajka Bettina derékbántalmakkal küzd, Pastrovics Melinda pedig egyelőre még csak gyógytornázik. Jó hír, hogy kapusunk aktívan látogatja az edzéseket, de hosszú folyamat, hogy teljesen felépüljön. Szerdai ellenfelünkről, az MTK-ról nincs túl sok információink, tudjuk, hogy edzőt váltottak az eredménytelen szereplés miatt, de a játékoskeretükkel kapcsolatban nem kaptunk túl sok friss hírt. Mi mindenesetre teljes gőzzel készülünk, és szeretnénk továbbjutni. Egy győztes meccs után pedig könnyebb lenne pályára lépni az Eger elleni hazai bajnokin. A hosszú szünet előtti utolsó itthoni meccsünk lesz a szombati, így a közönségünket is szeretnénk kiszolgálni – mondta Golovin Vlagyimir vezetőedző.

Az MTK elleni kupacsata szerdán 18.15 órakor kezdődik a Népfürdő utcában, az Eger elleni hazai bajnoki pedig szombaton 18 órakor a Beszédes iskolában.

Címkék: tét, skc, női, kézilabda, mérkőzés, siófok, sport