Az önkormányzat idén is 10 milliót fordít a célra. A kaposvári példát országossá szeretné tenni a kormány. 2020-ig erre összesen 14 milliárdot költenének.  

A kaposvári születésű Csik Ferenc 1936-ban szerzett Olimpiai bajnoki címet Berlinben 100 méteres gyorsúszásban. A fiatalon meghalt sportoló emelett még számos díjat tudhatott magáénak.

Ezek a fiatalok még messze vannak az olimpia címtől, de nem is ez a célja az iskolai úszásoktatásnak.

- Szoktuk gyakorolni a hason úszást, meg a múlt órán azt tanultuk, hogy hogyan vegyünk levegőt a mély-vízben, meg még a háton úszást szoktuk gyakorolni - mondta Véber Júlia.

Az edző szerint a biztonságos úszás mellett az egészség megőrzéséért is fontos az oktatás.

- Az úszás az egyetlen olyan dolog, az egyetlen olyan sport, ami nem terheli az ízületeket és a gerincoszlopot, úgy erősíti meg a szívet, a tüdőt, az érrendszert és az izomzatot - tette hozzá Nagy Péter, úszó-és vízilabdaedző.

A város 3 évvel ezelőtt kezdte el úszásprogramját, azzal a céllal, hogy minden kaposvári gyerek megtanuljon úszni. Idén több mint 500 második osztályos úszhat ingyen, az önkormányzat ugyanis 10 milliót fordít erre a célra.

A köznevelési államtitkárság tervei szerint jövőre 30 új tankerületi uszodát építenének az országban. A kaposvári úszásprogram pedig jó alapja lehet az oktatásnak.

- Többen felfigyeltek erre, amikor ezt először bejelentettük. Többen is jöttek érdeklődni, hogy ezt mi hogy’ csináljuk. Remélem, hogy amit mi elkezdtünk 3 évvel ezelőtt, ez országos példává válik - tette hozzá  Szita Károly.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár ma bejelntette: a kormány idén 639 millióval, 2020-ig pedig összesen 14 milliárd forinttal támogatja a hazai úszás fejlesztését.

Nézze meg videónkat:

 

 

Címkék: kötelező, oktatás, úszás, somogy, kaposvár, sport