- Azt hiszem, megfelelően felkészültünk, az utolsó héten még finomítunk néhány dolgon, és nagyon várjuk már a bajnokság kezdetét – mondta Golovin Vlagyimir vezetőedző. – Komoly munkát végeztünk az elmúlt hetekben, az apróbb sérülések okoztak csak gondot, de ez más csapatoknál is előfordul. Komoly sérülésünk ugyan nem volt, de az nehezíti a munkát, ha valaki hiányzik az edzésekről. Teljes összeállításban nem is nagyon dolgoztunk még

A felkészülési időszakban erős, nemzetközi szintű csapatokkal mérkőztek meg, mennyire váltotta be mindez a hozzá fűzött reményeket?

- Nagyon szép mérkőzéseket játszottunk a magyar élcsapatok és a külföldi együttesek ellen is. Ha úgy tudunk küzdeni, mint a Fradi Kupán, akkor talán lehet beszélni komoly dolgokról is velünk kapcsolatban. Természetesen tudom, hogy a tétmérkőzések hangulata már más lesz, de azt is látom a lányokon, hogy nagyon várják már a rajtot. Jobban szeretnek játszani, mint száraz edzésmunkát végezni, de ez talán érthető is…

Új játékosok érkeztek a Fradiból és Kiskunhalasról is, sikerült kialakítani egy jó közösséget is az elmúlt időszakban?

- A közösség jó: gyorsan elfogadták a régiek az újakat. Aki idejött, az bizonyítani akar, és ez fontos. A bajnoki rajt majd megmutatja, hol tartunk valójában.

A pontvadászat eleje nem tűnik túl könnyűnek. Kezdés Fehérváron, aztán hazai meccs az Érddel és a Győrrel…

- A sorsolás sok mindent befolyásol, és mi is tudjuk, hogy nincs egyszerű dolgunk. Idegenben kezdünk, és otthon is igen nehéz ellenfelek következnek majd. A tavalyi eredmények alapján nem mi vagyunk az esélyesek Székesfehérváron, de komolyan hiszek benne, hogy a pályán bármi megtörténhet

Mi az az eredmény, amivel már elégedett lenne a bajnokság végén?
- Ez sem egy könnyű kérdés… Egyelőre nem is határoztunk meg konkrét célt, de az egyértelmű, hogy szeretnénk az idei 10. helyről előrelépni. Tudom, hogy mindenki türelmetlen, de azon leszünk, hogy már az elején megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot. Nagyon nehéz megmondani, mire lesz ez elég, de ebben a mezőnyben bármi lehet. Komoly csapatok vannak az NB I-ben, de sok múlik majd a napi formán, a hozzáálláson, a szerencsén is. A bajnoki rajt pedig mindig különleges élmény, és az is kiderül, ki milyen pszichés állapotban van.

- Ön hogy érzi magát új klubjában?

- Köszönöm, én jól érzem magam, minden rendben van. A körülmények adottak, minden megvan, ami kell a komoly munkához. A lányok is érzik, hogy ha bármilyen kívánságunk van, a vezetés próbál mindig segíteni, és ez megnyugtat mindenkit.

Címkék: galerius, fürdő, nb1, siófok, sport