A legifjabb duatlonosoknak még a borongós idő sem szegte kedvét augusztus 20-án. Több mint egy tucatnyi gyermek próbálta ki tudását a MA-VIK TC ünnepi versenyén a kaposvári Városligetben.  

- A szép ünneppel kapcsoltuk össze az Ifjúsági Házzal már régen is tíz-tizenegynéhány éve és reméljük, hogy ezután is fogjuk tudni a hagyományokat ápolni és egyre több óvodás versenyt rendezünk és egyre több gyermek utána folytatja a triatlont, ezt a nehéz, erőt próbáló versenyt - mondta a MA-VIK TC főszervezője, Böröczi Antalné.

Donát és Zsombor jó barátok, duatlonozni is együtt érkeztek. Mindketten szeretnek futni és biciklizni is.

- A kettőt, meg a biciklit, mert sportolni is szeretek azért, mert futni is szeretek azért, meg bringázni is szeretek azért - mondta Molnár Donát László.

A kaposváriakon kívül többek között Budapestről és Nagyatádról is érkeztek versenyők.

- Van hat gyermekem. Ezek közül még kettő esélyes, illetve indulhat itt a nevezési feltételeknek megfelelően az ovis duatlonon. Mindig nagyon szívesen jövünk ide, augusztus 20-a óta. Többiek már kinőtték ezt a korcsoportot, itt van mellettem az új jövevény, hiszen három éves, óvodás és már napok óta erre készül - mondta Ifj. dr. Herr Gyula.

Herrék családi váltóban is rajthoz álltak, amit a 3 gyermek kategóriában meg is nyertek. A 2 felnőtt 1 gyermek összetételű váltóban Wirthék bizonyultak a legjobbnak, míg az 1 felnőtt 1 gyermek 1 nagyszülő kategóriában a Happ család diadalmaskodott. Egyéniben a legfiatalabb, 2010-es korosztály versenyét Lantos Vince és Steller Judit nyerték. A 2008-asok között Király Flóra és Kárpáti Zsombor, a 2007-esek mezőnyében Wirth Bianka és Ölveti Botond, míg a 2006-osok küzdelmében Káldi Katalin és Happ Gergő végzett az élen.

Címkék: ünnepi, duatlon, augusztus, sport, somogy