A 9 éves Kacsó Júlia Csenge több lóval is a négyszögbe lovagolt a kezdő gyermekek között a Taszáron megrendezett regionális minősítő versenyen. A fiatal taszári sportoló a szinkronúszás után választotta új sportágként a lovaglást.

- Úgy szerettem bele a lovakba, hogy a kaposhomoki lovardában megsimogattam egy lónak az orrát, és olyan puha volt, és úgy döntöttem, hogy én szeretnék lovagolni.Először nagyon magas volt nekem a ló, utána megtanultam rendesen, elkezdtem versenyekre járni - Kacsó Júlia Csenge Taszári Vitál Lovas SC.

A Taszári Vitál Lovas Sportklub először rendezett régiós minősítőt a fiataloknak.
- Ez az első verseny, amit itt rendezünk, kimondottan kisgyerekeknek. 7-18 éves korig van, több tanítványom is van, aki helyi szinten lovagol. eljártunk versenyre, tavaly volt a pályaavtó djíugrató versenyünk, és úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk mi is rendezni, mert fontos az utánpótlás, és itt jó környezetben, jó talajon versenyezhetnek - Takács Péter klubvezető, Taszári Vitál Lovas SC.

A 12 éves Takács Lili jól kezdte a szezont, és bízott az eredményes folytatásban is.

- Voltam díjlovas versenyen a Meistroban, két számban induzltam, és mindkettőbene slő lettem. Voltam a Gyertyános-völygben, három számban indultam, első, harmadik és hatodik is lettem. Szerintem könynebb lesz, mert ismeri a ló is a pályát és én is - Takács Lili Taszári Vitál Lovas SC.

Lili végül,Amazon nyergében egy értékes első és második helyezést szerzett. A taszári klub a díjugrató szakágban is kiválóan teljesít. A szervezők végül ezen a viadalon összesen nyolc versesenyszámban hirdettek győztest, és nem Taszárra, hanem Kaposvárra és Balatonboglárra is kerültek első helyezések.

Címkék: minősítésű, rágiós, taszár, lovas, verseny, sport