szécsi zoltán szecska

Az 1977-es születésű Szécsi Zoltán kétéves korában kezdett úszni, majd teniszezett, kosárlabdázott és röplabdázott is. Ezután következett a vízilabda. A fővárosi BVSC-ben kezdett játszani, 1995-ben pedig már a junior válogatottban szerepelt. 2000-ben, Sydneyben szerezte meg első olimpiai bajnoki címét. A játékokra a csapat legfiatalabbjaként utazott ki, és az elődöntőben fontos szerepet kapott. Igazolva hírét, nagy nyugalommal, hihetetlen bravúrokat bemutatva védte ki a jugoszláv lövéseket, majd az oroszok elleni döntő utolsó két percében is szerepet kapott.

szécsi zoltán szecska

2003-ban a világbajnokságon és a világligában aranyérmes volt, egy évvel később  megvédte világliga és olimpiai elsőségét is. Az athéni, szerbek elleni döntő máig kitörölhetetlen emlék minden magyar sportbarátnak... 2008-ban, Pekingben összejött a triplázás is, így Szécsi Zoltán is beírta magát a sportág halhatatlanjai közé.

2012-ben az Európa-bajnokságon bronzérmes, az olimpián ötödik lett, az idén tavasszal pedig újra bajnoki aranyérmet szerzett az egriekkel.

A népszerű Szecska az elmúlt hetekben komoly dilemma előtt állt: az volt a nagy kérdés, hogy folytassa vagy fejezze be vízilabdás pályafutását. Eddigi csapata, az Eger, amellyel az idén megnyerte a magyar bajnokságot, az aranyérem megünneplésének másnapján szabadlistára tette. Szécsi akkor elárulta: még nem szeretne visszavonulni, de csak magyar csapatban játszana tovább. A gyerekei Budapesten élnek, túl sok szál köti Egerhez, mégis Kaposvár mellett döntött.
E sorok írója június 22-én, a Magyar Úszás Napján találkozott Szécsivel Balatonfüreden. A sportoló megerősítette, hogy Kaposváron folytatja, és információink szerint a napokban járt is a somogyi megyeszékhelyen, hogy albérletet nézzen magának. Most pedig már hivatalos a hír: a háromszoros olimpiai bajnok világklasszis a kaposváriakat erősíti a követlező évadban. Úgy tudjuk: Szecska egy évre írt alá a kaposvári klubbal.

fekete szilveszter

És még nincs vége: a KVK új vezetőedzője az egykori válogatott kapus, Fekete Szilveszter lett, aki a 2012-es olimpián a brit női együttes kispadján ült. A tapasztalt szakember már dolgozott Kaposváron; igaz, akkor még az OB I B-csoportjában szerepelt a társaság.

Erre mondják: nem akármi...

Az egyesület vezetése a kispadra is egy világhírű szakembert szerződtetett: visszatér Kaposvárra Fekete Szilveszter, aki a 2012-es londoni olimpián a házigazdák női válogatottját iránytotta.

A Kapos Sport hozzájutott a KVK következő évi játékoskeretének névsorához. Mindenképpen érdemes végigböngészni a neveket: a vízilabdázók között találunk régi ismerősöket is, és nagy öröm, hogy a hazaiak közül is többen maradnak, mint például a korosztályos világbajnoki ezüstérmes ifjabb Berta József.

1. Szécsi Zoltán
2. Kovács Olivér
3. ifj. Berta József
4. Juhász-Szelei Norbert
5. Szilvasán Patrik
6. Dőry Farkas
7. Prikidánovics Nándor
8. Maár Róbert
9. Danijel Benic
10. Rony Gros
11. Kutasi Rómeó

Alább pedig összegyűjtöttünk néhány aranyos videót:

2000.: XXVII. nyári olimpiai játékok - Sydney:

2004.: XXVIII. olimpiai játékok - Athén:

2008.: XXIX. nyári olimpiai játékok - Peking:

fotók: vlv.hu, zimbio.com

Címkék: Szecska, sztár, Fekete, kapus, vízilabda, Szécsi, edző, sport