Balatonföldváron, a Spartacus Vitorlás Egylet vitorlástelepén minden készen áll a nyílt Windows Optimist EB startjára. A csapatok jó része már megérkezett. A hivatalos nevezés holnap kezdődik, de az előzetesen regisztrált versenyzők száma már meghaladta a kétszázötvenet.

vitorlás


Ideiglenes gazdára talált a száztíz Winner gyártmányú bérhajó is, amelyet két kamion szállított Dániából a Balaton mellé. Sok – elsősorban tengerentúli – versenyző ugyanis csak egy vitorlával érkezik, repülőn. A mai nap legfontosabb programja a felmérés volt: a versenyzők egy része már átesett a hajónként körülbelül nyolc perces procedúrán.

vitorlás


Négy állomáson ellenőrizték – az okmányok mellett – a hajó, a kormány, az uszony, a rudazat és a vitorlázat legfontosabb méreteit és súlyát. Az előírások roppant szigorúak: a méret vagy súlyhatáron egyetlen milliméterrel, egyetlen grammal sem lehet „túllógni”.

vitorlás


A 16 év alatti vitorlázók legnépszerűbb hajóosztályában hétfőn délelőtt kezdődnek a küzdelmek, 12 futamban harcolnak egy héten át a helyezésekért. A világverseny nyilvános, ünnepélyes megnyitója vasárnap 18 órakor lesz a balatonföldvári szabadtéri színpadon, a Kultkikötőben.

 

Címkék: földvár, balatonföldvár, vitorlás, verseny, balaton, sport