Tikkasztó hőség várta az autómodelleket és gazdáikat a hétvégén a Textiles pályán. Minden géposztályban esélyesként indultak a somogyi versenyzők, a hőség miatt azonban sokat kellett bíbelődni a beállításokkal és besült néhány motor is.  

- Mint ahogy az embereket, a gépeket is megviseli az idő, mint látható, folyamatosan állítanak a gépeken a versenyzők, próbálnak kitalálni valami újat, aztán ez vagy sikerül, vagy nem - Bogdán Endre, Textiles Modellező Klub.

A kisebb kategóriákban, a sport kategóriában rendkívül nagy sebességet nem sikerült elérni, de a kezdeti nehézségek után azért javult a helyzet. Többeknek sikerült megtalálni hosszú bütykölés után a megfelelő összeállítást.

- Hát a másfelesben jól sikerült az első rajt, ott vezetünk, és ez a cél a 2,5 köbcentiben is, mert ott egy teljesen saját fejlesztéssel indulok, és azzal szeretnénk a világbajnokságon is jó eredményt elérni - Dobrocsi Gábor, Gyöngyös.

A mezőnyben volt a világranglista jelenlegi második helyezettje is, a gyöngyösi Dobrocsi Gábor, aki a 2,5 köbcentis kategóriában áll előkelő helyen, és jó eredményre számít a bázeli világbajnokságon is.

Végül a versenyen négy érmes helyezésnek is örülhettek a kaposváriak. A Textiles Modellező Klub versenyzői közül Bogdán Endre megnyerte a 10 köbcentis kategóriát, csapattársa, Dusa András pedig a második helyen végzett. Bogdán a két és fél köbcentisek viadalában is megmutatta tudását, hisz a harmadik leggyorsabb időt érte el. A Kaposvári Autómodellező Klub indulói közül Szentesi Máté volt a legeredményesebb: ő a második helyen fejezte be a versenyt.

Legközelebb szeptemberben a Kaposvár Kupán bizonyíthatnak a kaposvári modellezők, az országos pontvadászat harmadik fordulóját rendezik akkor, mely a bajnoki címről is dönt majd.

Címkék: rallyie, dobrocsi, modellezés, országos, autó, sport