Tanítványai az előző hétvégén mindhárom Európa Liga-meccsüket elveszítették Kecskeméten, azonban a szakember bízik abban, hogy ezen a hétvégén Barcelonában már meglesz az első siker a sorozatban!

Csütörtökön indult útnak a magyar férfi röplabda-válogatott Barcelonába, hogy részt vegyen az Európa Liga B csoportjának spanyolországi küzdelmein. Nemzeti csapatunk Bécs érintésével vette célba a katalán fővárost. Ami az előzményeket illeti, a kecskeméti csoportkörben Montenegrótól, Spanyolországtól és Csehországtól is vereséget szenvedett Demeter György együttese, így a kvartett utolsó helyén zárta a selejtező első szakaszát.
Szombaton Montenegró ellen 3:0-ra kapott ki válogatottunk, és azon a találkozón igazából nem is volt esélye csapatunknak. A vasárnapi spanyolokkal vívott mérkőzést ellenben remekül kezdtük, az első szettet meg is nyertük, a folytatásban a papíron erősebb ibériaiak magukra találtak, végül 3:1-re nyertek. Csehország ellen hasonló volt a forgatókönyv. Az első játszmát remek játékkal húzta be a magyar csapat, de a tornát végül veretlenül megnyerő csehek fordítottak.

Demeter György szövetségi kapitány is levonta a megfelelő konklúziókat a három mérkőzés után, de a vereségek ellenére bizakodóan várja a spanyolországi csoportkört.

„Az Európa Ligában a legfontosabb feladatunk, egy biztos és jó alapjáték megtanulása – nyilatkozta a szövetségi kapitány. - Az előző hétvégének a három vereség ellenére is voltak pozitívumai. Meccsről-meccsre javult a teljesítményünk. A közeljövőben pedig védekezésben egyre stabilabbá kell válnunk, emellett azonban a támadásainkon is van mit csiszolni.  Ami a barcelonai túrát illeti, szeretnénk mérkőzést nyerni. Ezt azonban meg kell tanulnunk.  A spanyolok és a csehek ellen például remekül kezdtünk, azonban ez még kevés ahhoz, hogy sikerrel zárjunk egy találkozót. Az elsődleges cél ezen a hétvégén az, hogy az akkor mutatott jó teljesítményt egy egész mérkőzésen keresztül be tudjuk mutatni."

A cél tehát egyértelmű, meg kell tenni mindent azért, hogy Barcelonában meccset nyerjenek a srácok. A három rivális ugyanaz, mint Kecskeméten, jöjjön hát a második kanyar!


(hunvolley.hu)

Címkék: meccs, demeter, fino, röplabda, sport