A legjobb helyi fiatalokat felvonultató együttes nem mindennapi küzdelem végén hódította el az legszebb trófeát Szegeden, és ezzel megvédte tavalyi elsőségét.

A tehetséges fiatalok kal felálló kaposvári együttes hitből, akaratból és küzdeni tudásból egyaránt jelesre vizsgázott az elmúlt hétvégén. A fiúk – két héttel a Kaposvári Röplabda Akadémia színeiben megszerzett OGYB-ezüstérem után -  iskolai színeiben is megtették a magukét. A csoportkörben előbb vereséget szenvedtek a nagy rivális kecskemétiektől, majd 3-1-re verték a szolnokiakat és 3-0-ra a kunhegyesieket. Az elődöntőben, a Dunaújváros ellen 0-1-ről sikerült nyerni 3:1 arányban, a fináléban pedig ismét a Kecskeméttel kellett megmérkőzni.

A döntő nem mindennapi küzdelmet, óriási csatát hozott, és a kaposvári fiatalok 1-2-ről felállva fordították a maguk javára az eredményt. A csapat az ötödik, rövidített játékrészben 5-9-ről állt fel, és győzött. Az együttes egyik legjobbja, Borsi Dániel különdíjat is átvehetett teljesítménye elismerésekeként.

Gratulálunk!

Címkék: arany, döntő, röplabda, diák, sport