A szerdai faültetésről itt van a videó, Csik Ferenc olimpiai gyorsát, pedig itt nézhetik meg.

Jubileumi emlékversennyel emlékezik hétvégén Kaposvár Csik Ferencre, az 1936-os berlini olimpia bajnokára. A somogyi megyeszékhelyen 100 évvel ezelőtt született úszónk emlékére immáron 45. alkalommal rendezik meg a város kiemelt sportrendezvényét.

- Kaposvár nemzeti sportvárosként költségvetésének 5 százalékát fordítja sportra, amely messze meghaladja az országos átlagot. Amire viszont a legbüszkébb vagyok, hogy három éve bevezettük a Ketskés Bandi bácsiról elnevezett kaposvári úszóprogramot, amelynek eredményeként tanórai keretek között minden második osztályos kisgyermeket megtanítunk úszni - mondta Szita Károly polgármester.

A sajtótájékoztatón résztvevő Kiss László szövetségi kapitány méltatta a kaposvári úszóprogramot. A mesteredző azt mondta: a most megújuló sportfinanszírozás egyik központi eleme, hogy forrásokat nyújtson az ehhez hasonló kezdeményezésekhez. A sportvezető üdvözölte a kormány lépéseit, amelyek révén az eddigieknél jobb körülmények között készülhetnek majd versenyeikre a hazai sportolók.

- Óriási szimbolikus és gyakorlati lépéseket tett a kormány a sport mint stratégiai ágazat megújításáért - mondta Gelencsér Attila. Kaposvár országgyűlési képviselője kiemelte az Alaptörvény ez irányú módosítását, a sportfinanszírozásra lehetőséget nyújtó, társasági adókból befolyó összegek elérhetőségét, szót ejtett a heti 5 testnevelés óráról és arról a 16 milliárd forintról is, amelyet a hazai költségvetés ezentúl a sport támogatására biztosít.

Szita Károly két kaposvári úszó jelenlétében bejelentette azt is, hogy Kaposvár júliustól külön pénzbeli támogatást biztosít azon sportolói számára, akiknek reális esélye van a 2016-os Rio de Janeiro-i olimpián való részvételre.

Címkék: csík, emlék, ferenc, Szita, úszás, verseny, sport