Az alsóházban a rájátszás nyolcadik fordulójában jó mérkőzésnek ígérkezett a Henger és Meló-Diák csatája. Mindkét együttesben a rutin dominált, de azért a Henger egy fél fenerációval még korosabbnak számít. A rövid kispadok miatt alaposan kihajtották magukat a játékosok, ennek ellenére az iramra nem lehetett panasz. A szinte végig vezető, taktikusan játszó Henger végül 70-65-re nyert, az utolsó két perc így is rendkívül izgalmasra sikeredett. Két pont volt közte, azonban a Meló-Diák hibázott, és végül a Henger megtartotta, sőt növelte is az előnyét, pedig a Meló-Diák megpróbált kitalálni valamit a végére.


- Hát próbálkoztunk, de nem ment. Buta hibákat követtünk el, eladtuk a labdát, innnentől kezdve egy edző bármit mondhat, nem ment - mondja Vida Péter edző, a Meló-Diák KK-tól.
Az utolsó pillanatokban így a higgadtabbnak bizonyuló Henger volt a jobb, noha 13-as, bő keretüknek a fele hiányzott ma, így itt is szinte üres maradt a kispad. A csapatvezető szerint azonban egyesek most, a bajnokság vége felé lendültek játékba, ez is dönthetett.
- Nem tudom, igen, vagy inkább az ellenfél követett el hibákat, az az igazság, ez azon kevés mérkőzések közé tartozott, ahol az ellenfél fáradt el, hosszú idő után mondhatjuk el ezt. Nekik menni kellett, nekünk pedig az idővel kellett csak játszani, és ez sikeres volt - testzi hozzá Halász Lajos edző, a Henger KK-tól.


A Henger KK ezzel továbbra is vezeti az alsóházat, melynek másik találkozóján az ATM-VTP KK kosárszegény párharcban 49-44-re verte a Táncsics csapatát, a felsőházban már sokkal kevésbé szoros végeredmények születtek. A Zrínyi KK 87-50-re múlta felül a Tamási együttesét, a Kaposplast Mágusok pedig 96-45-re a Kaposvári KK SE gárdáját. A Somogyjád-Tüskevár meccsen eredmény született. A felsőházban a Kaposplast Mágusok áll az élen, őket követi a Zrínyi KK és a Tüskevár.

Címkék: alsóházat, Henger, kosár, megyei, sport