Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem együttese előbb 3-1-re kikapott a fővárosi Palotától, majd 3-0-ra megverte a házigazda bakonyiakat, így végül 33 ponttal fejezte be a küzdelmeket a 32 pontos Palotát megelőzve. Várszeginé Pálfy Marianna tanítványai az elmúlt évivel megegyező helyen fejezték be a pontvadászatot.

- A csapatjáték nem volt olyan jó, mint az elmúlt két tornán, így a nagy rivális Palotától négy szettben kikaptunk. Az első játszmát szoros csatában vesztettük el, és csak a harmadikban múltuk felül ellenfelünket. A Veszprém ellen javult a teljesítményünk, és hoztuk a kötelezőt. A rájátszás első és második tornáján megtették a magukét a lányok: sikerült négy mérkőzést nyernünk, az alapszakasz két vereségéért visszavágtunk a Palotának, így megteremtettük az esélyét annak, hogy Veszprémben bebiztosítsuk a kilencedik helyezést. Ez sikerült, és ezúton szeretném megköszönni a csapatnak az egész éves munkát – mondta Várszeginé Pálfy Marianna vezetőedző.


Női röplabda NB I., rájátszás a 9-11. helyekért,  3. forduló, Kaposvár
1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Palota RSC 1-3 (-24, -12, 22, -20)
Diamant: Pintér Zs, Récsei, Kondor T., Szívós I., Harmath Zs., Horváth Zs. Csere: Csitári (libero), Duduka, Szarka V., Horváth K. Vezetőedző: Várszeginé Pálfy Marianna.

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem - Veszprémi Egyetem 3-0 (14, 21, 21)
Diamant: Pintér Zs., Récsei, Kondor T., Szívós I., Harmath Zs., Horváth Zs. Csere: Csitári, Fáth (liberok), Duduka, Horváth K. Vezetőedző: Várszeginé Pálfy Marianna.

További eredmény: Palota RSC - Veszprémi Egyetem 3-1  

A végeredmény: 1. 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem 33, 2. Palota RSC 32, 3. Veszprém 6 pont. (A csapatok magukkal hozták az alapszakaszban szerzett pontokat.)

Címkék: marianna, pálfy, mcm, röplabda, kaposvár, sport