A kaposváriak joggal búslakodtak az elmúlt hét végén: hiába vezettek a szünetben 1-0-ra a Honvéd ellen, végül hazai pályán vereséget szenvedtek a Honvéd csapatától.


- Úgy érzem, az első félidőben tényleg jól teljesített a csapat, jól játszottunk, talán több gólt kellett volna szereztünk. A szünet után volt egy 15-20 perces kihagyásunk, amit az ellenfél megbüntetett, gólokat szerzett. A végén próbálkoztunk, n em jött össze a ponsterzés. túltettük magunkat a sikertelenségen. az eger ellen készülünk, és mindent megteszünk azért, hoigy a három pontot begyűjtsük - mondja Balázs Benjámin, a Kaposvári Rákóczi FC-ből.
A zöld-fehérek eddigi tavaszi mérlege így felemás: eddig csak a Pápát és a Pécset sikerült megverni.


- Nem állunk úgy, ahogy terveztük. Több győzelemre számítottunk, miunt amennyit bezsebeltünk. Így alakult. Nem játszottunk rosszul, de az a plusz hiányzott, ami a sikerhez kellett volna. Négy meccset elvesztettünk, hármat otthon. Reménykedünk a jobb folytatásban - tettew hozzá Kovács Olivér, a Kaposvári Rákóczi FC-ből.


A hétvégi bajnoki fordulóban az újonc Eger lesz az ellenfél. A heves megyei társulatr immár sereghajtó: 23 mérkőzésen mindössze 12 pontot gyűjtött.
- Mindenki azt hiszi, hogy ezek könnyű meccsek, pedig ezek a legnehezebbek. Nekik már nincs teher a vállukon, mi szeretnénk minél jobban szerepelni. Kötelező a három pontot megszerezni - mondja Balázs Benjamin.


Az egriek pályáját nem hitelesítette a szövetség, így a Kaposvár elleni mérkőzést a váci stadionban rendezik szombaton 16 órától.
- Nem foglalkozunk vele, mert az Egernek is semleges lesz a pálya. Ki-ki meccs lesz, reméljük, behúzzuk a három pontot - mondja Kovács Olivér.
A találkozóról online közvetítésben számolunk be a kapos.hu internetes portálon.




Címkék: KÉSZÜL, ELLEN, SEREGHAJTÓ, rÁKÓCZI, Rákóczi, sport