A Papp család pénteken kapta meg postaládájába a Kométa részvényt.

- Nagy örömmel fogadtuk polgármester úr levelét. Most jött a postán, örülünk ennek a dolognak, a Kométa megmentése nagyon fontos volt, mert sok család életét, megélhetését tette lehetővé, nem szűntek meg a munkahelyek - mondta Papp Kálmánné.

Kaposvár városa két milliárd forint értékben fektetett be a Kométába. Ezzel mentve meg a céget. Az erről szóló megállapodást a múlt héten írta alá a húsüzem vezetőivel Szita Károly polgármester, aki akkor azt mondta, a kaposváriak ismét bebizonyították, hogy erős közösséget alkotnak.

- Csaknem 1000 család az, aki közvetlenül, vagy közvetetten de a Kométából kapja a fizetését és családja megélhetésének a biztosítását. Számunkra az volt a fontos, hogy ez a 900 család holnap is dolgozni tudjon, és ne otthon várja tétlenül a segélyt - tájékoztatott Kaposvár polgármestere, Szita Károly.

A jelképes Kométa-részvény napokon belül minden kaposvári háztartásba eljut.

Címkék: részesedés, beszállító, részvény, kométa, szita, sport