Egy háromévtizedes nyeretlenségi sorozat megtörése és a VB-továbbjutás múlhat a mai mérkőzésen. A tét azonban ennél is nagyobb, igazi presztizscsata várható. A sípszó este fél kilenckor jelzi majd a kezdőrúgást.

A Puskás Ferenc Stadionból ugyan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség büntetése miatt kizárták a szurkolókat, a közös meccsnézés mégsem marad el; a fővárosban a Magyar Labdarúgó Szövetség az Ötvenhatosok terén rendez vetítést, egy drukkercsoport a stadion Dózsa György úti bejáratához szervezett szurkolói rendezvényt.

Kaposváron is közös szurkolásra invitálják azokat, akik kíváncsiak az összecsapásra. Ezt a rendezvényt a Jobbik Somogy Megyei Szervezete hozta tető alá - a szó szorosabb értelmében is, hiszen az óriáskivetítő fölé sátortetőt is húznak. Berkes Gábor, szervező a KaposPontnak elmondta: mivel az esti közös szurkolás a gyülekezési törvény hatálya alá tartozik, ezért az eseményt néhány rendőr is biztosítja majd.

Akiknél pirotechnikai eszközöket találnak, azokkal szemben szabálysértési eljárást indít a hatóság és nem szabad eltakarni az arcot sem.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor bizakodó. Több helyütt is azt nyilatkozta azért, mert látja a csapattagok elszántságát.

Hasonló lelkesedéssel várja a selejtezőt a román sajtó is. A Magyar Távirati Iroda tudósításában több sportújság cikkéből is szemezgetett.

A Pro Sport című lap szerint például a magyar zászló elégetése - az eset a hétfői Rapid Bucuresti-CFR bajnokin történt - felszította az itthoni indulatokat, ezért a cikkíró úgy véli: szélsőséges tüntetésekre is sor kerülhet. A lap úgy tudja, hogy 500 román utazik Budapestre azzal a céllal, hogy "háborúzzon" az ellenfél szurkolóival.

A Gazeta Sporturilor című sportújság pedig az esős időjárást emelte ki helyszíni tudósításában, és azt írta, hogy a Puskás Ferenc Stadion gyepe a román válogatott edzése után "szántóföldhöz" hasonlított.

A román futballszakemberek többsége elvárja a román csapattól, hogy győzzön. Igaz, a Jurnalul National című napilap azt emelte ki tudósításában, hogy Victor Piturca román szövetségi kapitány óvatos, és egy döntetlennel is megelégszik.

Az első román-magyar válogatott mérkőzést 1936-ban játszotta a két csapat Bukarestben, akkor 2-1-re győztünk. A román válogatott többségét erdélyi magyarok alkották.

A második világháborútól az ötvenes évek közepéig válogatottunk számtalan győzelmet könyvelhetett el. Volt, hogy az Aranycsapat 7-2 vagy 9-0 arányban diadalmaskodott.

Aztán megszakadt a remek sorozat, jöttek a döntetlenek és a román győzelmek. Címeres mezünket viselő együttesünk legutóbb 1981. május 13-án tudott győzni ellenük, Budapesten 1-0-ra.

Nemzeti tizenegyünk legközelebb, jövő kedden Törökországban lép pályára.

A D csoport állása:

1. Hollandia: 12 pont
2. Magyarország:  9 pont
3. Románia: 9 pont
4. Törökország: 3 pont
5. Észtország: 3 pont
6. Andorra: 0

Várható kezdőcsapatok:

Románia: Tatarusanu – Tamas, Chiriches, Goian, Radu – Pintilii, Bourceanu – Torje, Grozav, Stancu – Mutu

Magyarország: Bogdán– Vanczák/Varga, Korcsmár, Mészáros, Kádár – Pintér, Varga/Elek – Koman, Hajnal, Dzsudzsák – Szalai

Címkék: ladbarúgás, szurkol, román, selejtező, Kossuth tér, magyar, meccs, Kaposvár, sport