Látványos megoldásokat is láthattak az érdeklődők a Kaposvári Röplabda Akadémia által szervezett utánpótlás tornán. A mini korosztályban még együtt játszanak a fiúk a lányokkal, így volt ez vasárnap a Kodály iskolában is. A rangos megmérettetésre a házigazdák négy alakulata mellett a megye határain túlról is érkeztek együttesek.
- Az akadémia színeiben először rendezünk egy mini tornát, nyolc csapat részvételével. Az akadémia színeiből két fiú csapatot és két lány csapatot indítottunk, de itt vannak még Sümegről, Dabroncról és Székesfehérvárról - mondja Ágfalvi Krisztina edző, Kaposvári Röplabda Akadémia UMSE-től.
- Nagyon jó felkészülési torna. Szoktunk Kaposvárra járni. Ezek a csapatok, akik itt játszanak, mindegyik szinte rendez tornákat. Itt Kaposváron nagyon kulturált körülmények között, kényelmes helyen folynak a mérkőzések. Azt gondolom, hogy ez minden csapatnak jó célt szolgál a felkészülésében - tette hozzá Nagy Róbert edző, Székesfehérvárról.
A csoportmérkőzések után körvonalazódni látszódtak az erőviszonyok. A kaposváriak „A” jelű leány csapata jól kezdte a tornát és a végső győzelemre is esélyes volt.
- Szerintem jól játszottunk, minden meccset megnyertünk eddig nagy hajrában, és szerintem esélyesek vagyunk akár az aranyéremre is - mondja Rucz Réka, Kaposvári Röplabda Akadémia UMSE játékosa.   
Az akadémia fiú „A” csapata is szépen teljesített a csoportjában.
A kaposvári csapatot erősíti Fenyő Balázs is, aki eddig szurkolóként járt ki a meccsekre. Pár hónapja azonban már ő is űzi ezt a népszerű játékot.
- Apukám újságíró és sokszor, mindig röplabdameccsre ugye kijárok vele és akkor untam a nézést, inkább elkezdtem én is - mondja Fenyő Balázs, Kaposvári Röplabda Akadémia UMSE játékosa.
A magyar röplabdának valóban nagy szüksége van az utánpótlásra. A szakértők is azt szeretnék, hogy minél több gyermek ismerkedjen meg ezzel a sportággal. A legtehetségesebbek akár a város NB I-es csapataiban is játszhatnak majd a későbbiekben.  
- Nagyon örülök, hogy ez a minitorna Kaposváron most már nem először zajlik, és nagyon sok tehetséges gyereket látok itt, akikre oda kell figyelnünk, hogyha valóban az MCM-Diamant utánpótlását keressük közöttük. Lábas Judit csapatában, tehát az „A” csapatban több nagyon szép növésű, magas lányt látunk, akik technikailag is képzettek, és főleg az, hogy látszik, hogy szeretik a játékot - zárja Vermesné dr. Merő Zsuzsanna elnökségi tag, a Kaposvári Röplabda Akadémia UMSE-től.
A Kaposvári Röplabda Akadémia csapatai közül a Lábas Judit edzette együttes érte el a legjobb eredményt a tornán. Kotormán Rékáék az előkelő második helyen végeztek. Az aranyérmet a jó erőkből álló dabronciak szerezték meg, míg a dobogó harmadik fokára az Ágfalvi Krisztina edzette kaposvári fiú együttes léphetett fel.


Címkék: miniben, emgoldások, látványos, torna, röplabda, sport