A fiúk mind az öt mérkőzésüket megnyerték, így megérdemelten hódították el az első helyet. Az együttes legjobbja címet a Fino válogatott játékosa, Gergye Roland érdemelte ki.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a VI. korcsoportos röplabda diákolimpia országos döntőjét Kecskeméten. A nyolcas döntőben a csapatokat két négyes csoportba sorsolták, és mivel a két kaposvári fiú résztvevő csapat, a Noszlopy G. Közgazdasági SZKI és az Eötvös L. Műszaki Középiskola egy csoportba került, a szabályok értelmében egymás ellen kezdték meg a küzdelmeket. A Közgaz végül 3-0-ra nyert. Ezután a Közgaznak a csoportban a szolnoki Műszaki Szakközépiskola és a kecskeméti Műszaki Szakközépiskola ellen kellett pályára lépni. A szolnokiakat 3:0-ra verték a fiúk, majd a csoport elsőségért 3:1 arányban legyőzték a kecskemétieket is.

Az elődöntőben a kazincbarcikai Surányi E. Gimnázium csapata próbálta útját állni a Közgaznak, kevés sikerrel. Ismét 3:0-ra győztek a Közgazosok, és jutottak az döntőbe, amely a tavalyi tanévet ismételte, hiszen az ellenfél ismét a Dunaújvárosi Hild J. Szakközépiskola volt. Ebben a tanévben végre valóra vált a Közgazosok régi álma: visszavágtak legnagyobb riválisuknak, és megnyerték a röplabda diákolimpia döntőjét 3:0 arányban. A Fino Kaposvár felnőtt és junior keretének több tagját is a soraiban tudó együttes megérdemelten hódította el az első helyezést.

A győztes csapat tagjai: Gergye Roland, Vajda Tamás, Hegedüs Balázs, Csupor Bence, Horváth Norbert, Szabó Máté, Nagy Gábor, Fejes Patrik, Bosnyák Dominik, Csutorás Levente.
Testnevelő: Biki Mária. A csapatok legjobbjait külön díjazták, a Közgaz csapatából Gergye Roland vehette át a serleget.

Az Eötvös fiúcsapata hetedikként zárt, a lányok mezőnyében pedig a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium folytatta sikersorozatát, és csakúgy, mint 1997 óta minden évben, ezúttal is felállhatott a dobogóra. Simonné Kutas Zita tanítványai a harmadik helyet érdemelték ki.

Forrás: kaposvarvolley.hu

Címkék: noszlopy, Kecskemét, finálé, Munkácsy, iskola, sport