Közeledik az alapszakasz hajrája, megkezdődött a számolgatás a női röplabda élvonalban is. A 16 ponttal a kilencedik helyen álló kaposváriak még bizakodnak: annyira szoros a középmezőny, hogy két győzelemmel akár három helyet is előreléphetnek. Ez pedig elég lenne a nyolc közé jutáshoz.
- Minden meccs fontos, de ez a kettő nagyon fontos, ezt a lányok is tudják. számolgatni kell, de még van esélyünk a nyolc közé kerülésre, de ehhez bizonyítani kell a pályán - mondja az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem vezwetőedzője, Pálfy Marianna.


A lányok már hetek óta nem nyertek mérkőzést, de a legutóbbi, idegenbeli találkozón biztató volt a játékuk.
- A Békéscsaba meccs előtti mérkőzéseken elég hullámzó volt a teljesítményünk. A BSE ellen például nyert helyzetből kikaptunk. Úgy érzem, Békéscsabán, idegenben, a második, harmadik szettben jól teljesített a csapat, Kondor Tímea hiányában is. ha Timi ott lett volna, talán többre is képesek lehettünk volna, de elégedett voltam. itt, most, a hazai mérkőzésen végig koncentrálni kell, hogy hozni tudjuk - tette hozzá a vezetőedző.


A Diamant csapatkapitánya felépült deréksérüléséből, így a héten már együtt edzett a társaival.
- Én már teljesen jól érzem magam, és remélem, a hétvégén már tudok játszani. Az Újpest ellen sorsdöntő mérkőzésünk lesz, igyekszünk mindent kihozni magunkból, és a győzelemre törekedni - mondja az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapatkapitánya, Kondor Tímea.
A következő ellenfél a jó erőkből álló, jelenleg a nyolcadik helyen tanyázó UTE lesz. A kaposváriak az ősszel nagy meglepetésre 3-2-re nyerni tudtak a fővárosban.


- Újpesten sikerült nyernünk egy elég nehéz mékőzésen, 3-2-re. Szeretnénk ezt megismételni, de most 3-0-s vagy 3-1-es győzelemre számítok - tette hozzá Kondor Tímea.
A Diamant-Újpest találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban, a belépés ezúttal is ingyenes.





Címkék: közé, jutás, alapszakasz, nyolc, hajrá, cél, röplabda, sport