A Sportpálya 2004 Egyesület tornája ezúttal is jó hangulatú és színvonalas mérkőzéseket hozott. Böröczi Zoltán, szervező azt mondja: egyesületük két éve határozta el, hogy a téli időszakban is rendez tornákat. Ebben volt is gyakorlatuk, hiszen tavaly a szennai sportcsarnokban, a Rákóczi iskolában, valamint a Kaposvári Egyetemen számtalan játéknapot hoztak tető alá.

Nagypályás csapattal érkezett a tornára a Nagyberki csapata. Focizni jöttek, hogy ne essenek ki a formából. Csoportjukból tovább is jutottak, ám az elődöntőben 2-1-re kikaptak a Vörös Sport gárdájától. A másik ágon a Last Minute Buderus a CD Box csapatát győzte le, majd a döntőben a Vörös Sportot is megverte 1-0-ra, így elhódította a kupát.

A legjobb kapusnak a Buderus hálóőrét, Hortobágyi Zoltánt választották. Ugyanebből az együttesből került ki a gólkirály is, a tíz találatot jegyző Böjte Patrik személyében.

Címkék: spotcsarnok, szenna, terem, torna, labdarúgás, sport