Remek mérkőzéseket hozott a Kaposvári Jégcsarnokban rendezett Négy Nemzet Torna. A magyar U16-os csapat a szlovák, az osztrák és a szlovén válogatottal is összecsapott a hétvége során. A körmérkőzések után az elődöntők következtek, a magyar együttes Szlovákiával csatázott a fináléba kerülésért.

- Minden játékos fejlődése szempontjából jó kezdeményezésnek tartom ezt a nemzetközi tornát. Azt látni kell, hogy a szlovákok, a szlovének és az osztrákok is magas szinten űzik ezt a játékot. Az egyik fő célunk az, hogy megtanuljunk még gyorsabb sebességi fokozatban jégkorongozni. Ez egy nagyon fiatal csapat. Az a célunk, hogy olyan játékosokat neveljünk ki, akikre évek múlva az U18-as és az U20-as nemzeti együttesünk is épülhet. Ebben a korban még nagyon sokat kell tanulniuk a játékosaimnak, meg kell tanulniuk nyerni is - mondta a Magyarország U16 szövetségi kapitánya, Glen Williamson.

A válogatott egyik erőssége a kaposvári kötődésű Baranyai Balázs, aki most már Fehérváron jégkorongozik.

- Azért mentem el, hogy fejlődjek. Tavaly voltam Bledben, Szlovéniában U15-tel, válogatottal, most itt vagyok. Utána klubommal voltam tornákon ezelőtt is - mondta Baranyai Balázs.

A nyögvenyelősre sikerült körmérkőzések után az elődöntőben valósággal megtáltosodott a magyar válogatott, hisz Baranyai, Vízi és Nagy góljaival 3:2-re legyőzte a szlovákokat. A finálé álomszerűen kezdődött, hisz a második harmadban már 4:1-re is vezettek a mieink Szlovénia ellen. A folytatásban azonban kiegyenlítettek a vendégek, így a kupa sorsát büntetők döntötték el, melyben a szlovének voltak a jobbak. Az ezüstérmes magyar U16-os válogatottra pár hónap múlva újabb felkészülési torna vár, Baranyai Balázsék márciusban Hollandiában, Tilburg városában lépnek ismét jégre.v

Címkék: u16, hoki, jégkorong, válogatott, magyar, sport