A Team Kaposvár évek óta állandó résztvevője a Látványsport-fesztiválnak. Az egyesület az idei erőpróbára három csapatot is nevezett: a 16 év felettiek, a felsőtagozatosk és az alsótagozatosok is bizonyíthatnak majd.

- A nagyoknál egy hattyús számot fogunk előadni, egy kortárss szám, reméljük, tetszeni fog a közönségnek. A középső koroszttály egy kínai harcművészettel összefüggő gyakorlatot fog előadni, a legkisebbek pedig egy egyszerűbb látványtáncot adnak elő Tenger címmel - mondta a Team Kaposvár SE, Kaposvár edzője, Balázs Barbara.

- Nyár óta készülünk, nehéz volt megtanulni a gyakorlatot, mert nagyon nehéz a legyező - mondta Orbán Matilda.

A tapasztalatok szerint sok múlik azon is, hogy milyen a koreográfia, és mennyire kreatív a felkészítő edző.

- Minden évben újabb és újabb koreográfiákat kell kitalálni. Mindig merítek valahonnan, látom a gyerekek fejlődését, próbálom úgy alakítani, hogy a gyerekek mozgásának megfelelően. A hátam mögött lévő gyerrekekkel belevágtunk egy új dologba, és próbáljuk elsajátítani - tette hozzá az edző.

A 13. Látványsport-fesztivál pénteken 16 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban. Ahogy már megszokhattuk: a finálé után közönségdíj is gazdára talál majd, és ezúttal is a kapos.hu hírportálon lehet majd szavazni a produkciókra. A honlapon egyébként élőben közvetítjük majd a fesztivált.

Címkék: látvány, tánc, kaposvár, somogy, sport