Ahogy már megszokhattuk: a zselici gyalogtúra zárta a Zöldpont Életmódklub éves programját. Szép számmal gyülekeztek a mozogni vágyók a Gárdonyi iskola előtt, és mindenki jól felkészült az indulásra. A szervezők 7, 17 és 31 kilométeren hirdették meg a próbát. Ezúttal is sikerült megmozgatni a fiataokat: a 250 induló fele iskolás volt.

- Ami örömteli, hogy most már nagyon népszerű a túra. Budapestről, Zalából, Pécsről is jöttek. szép időnk van. A nap nem süt, de nincs hideg, így egy nagyon szép őszi túrát lehet tenniaz erdőben - mondta a Kaposvári Zöldpont Életmódklub elnöke, Fodor Péter.

A tapasztalatok szerint az indulók legnagyobb része jól választja meg a távot, így mindenki sikerrel célba ér ezeken a túrákon. Akadt olyan résztvevő, aki nem csak a természet szépségei miatt vállalta a kihívást.

- Ládakereséssel is foglalkozom, és út közben meglátogatom a ládámat, és karbantartást is tartok - mondta a kaposvári Molnár Balázs.

A Zöldpont Életmódklub újabb sikeres évet zárt.

- Ötpróba volt még tavasszal, sokan voltak. Gyalogtúrán voltak a legtöbben, a kerékpáron is. és remélem, jövőre is összejön ez a létszám - tette hozzá Fodor Péter.

Az egyesület vezetői már összeállították a 2013-as programot, és a hagyományokhoz híven tavasszal és ősszel is egymást értik majd a szabadidős erőpróbák a város környékén.

Címkék: gyalogtúra, Zöldpont Életmódklub, hagyományok, őszi, túra, sport