A dobogóra is esélyes Békéscsaba ellen bátran kezdtek a kaposvári lányok. Hamar megszületett az első pont, majd Szívós Ildikó villant kétszer, és máris 4:2 állt a táblán. A hazaiak egészen az első technikai szünetig vezettek, aztán a viharsarki gárda hatásos nyitásaival átvette az irányítást. A Diamant vezetőedzője, Pálfy Marianna 8:12-nél kérte ki első idejét, ezután Récsei Ágnes tette le a névjegyét két ász-nyitással. Sajnos, ezután már nem jutott közelebb ellenfeléhez a házgazda: Szombathelyi Szandra szerváival nem tudtak mit kezdeni a lányok, 14:23-ról pedig már lehetetlen volt felállni. Az utolsó pontot Czina Kata ütötte be. (16:25, 0-1).

A második szett elején gyors ponttal mutatkozott be a csereként beállt Duduka Ingrid, a hazai lendület azonban csak 3:3-ig tartott. Újra jöttek a békéscsabai nyitások, és ezzel együtt a pontok is. A kaposváriak védekezésben és támadásban is gyengélkedtek, így a második technikai szünetben már nyolc ponttal járt előrébb a nagyobb ütőerejét is kihasználó BRSE. Czina ász-szervája után már tíz pont volt a két együttes közti különbség. Kondor Tímea blokkja adott hitet a somogyi társaságnak, majd Szívós és Harmath pontja következett. 12:19 után újra a vendégek örülhettek sikeres támadás-befejezéseknek, és előbb szettlabdához jutottak, majd Leidgeb beütötte a győztes pontot is. (13:25, 0-2).

A térfélcsere után a Diamant rövid időn belül feledtette népes szurkolótáborával az első két játszma produkcióját: Duduka Ingrid remek nyitásai 7:2-ig repítették a csapatot. A hazaiak már 9:3-ra vezettek, amikor újra erőre kapott a Békéscsaba, és megkezdte a felzárkózást. Hosszú és látványos labdamenetek jellemezték – végre – ezekben a percekben a mérkőzést,  de egy picivel még mindig a Diamant járt előrébb. A második technikai szünet után újabb kaposvári pontok következtek (18:14), és már másodszor kért időt Kormos Mihály. A BRSE egyenlített, majd Soós ütésével a vezetést is átvette. Felváltva estek ezután a pontok, Jenei blokkja után azonban lépéselőnybe került a vendéggárda, és az újabb pontos sáncok megpecsételték a hazaiak sorsát. (21:25, 0-3)

1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Békéscsabai RSE  0-3 (-16, - 13, -21)
Kaposvár, 250 néző. V.: ifj. Szabó, Hóbor.
Kaposvár: Horváth Zs.  1, Pintér Zs. 5, Harmath Zs. 5, Kondor T. 5, Szívós 8, Récsei 2. Csere: Csitári és Fáth (libero), Horváth K.., Duduka 5, Szarka V. Vezetőedző: Pálfy Marianna.
Békéscsaba: Pallag Á.  15, Czina 10, Soós N. 10, Szombathelyi Sz. 17, Leidgeb 3, Jenei 3, Gerendeli 1. Csere: Molcsányi (libero), Pap D. Szakmai igazgató: Kormos Mihály.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 1:0, 2:1, 4:2, 4:5, 8:7, 8:12, 11:14, 13:14, 13:16, 13:19, 14:19, 14:23, 15:24, 16:24. II. játszma:  2:0, 3:3, 4:9, 5:9, 7:13, 8:15, 8:19, 12:19, 12:24, 13:24. III. játszma: 2:0, 3:1, 7:2, 9:3, 9:6, 10:8, 12:11, 15:13, 18:14, 18:18, 21:21, 21:24.

Nézze meg Pálfy Marianna értékelését!

Nézze meg Kormos Mihály értékelését!

Címkék: bitt, békéscsaba, egyetem, diamant, röplabda, sport