Prukner László az 1987/88-as évadban játékosként mutatkozhatott be a legmagasabb osztályban, 2004. augusztusában pedig először ült le a kispadra (illetve, aki őt ismeri, jól tudja: állt a pad mellé) vezetőedzőként élvonalbeli labdarúgó mérkőzésen. Hat évadon keresztül irányította a zöld-fehéreket a pálya széléről, ami csak azért jelent 179 meccset az első látásra egyértelműnek tűnő 180 helyett, mert a 2007/2008-as pontvadászat közben visszalépett a Sopron, így azt az összecsapást nem kellett lejátszani.
A szakember ezt követően a Ferencváros csapatához szerződött, ahol egy teljes bajnokságot, majd további öt találkozót vezényelt le. Egy rövid kihagyás után Zalaegerszeg következett a sorban, ahol 23 NB I-es mérkőzéssel gyarapodott a szám.
A 2012/13-as évadban újra a Rákóczi vezetőedzőjeként tevékenykedik Prukner mester, és az őszi szeonban eddig 12 meccset játszott a társaság. Ha a számokat összeadjuk, pontosan 249 a végeredmény, vagyis vasárnap délután, a Videoton ellen következhet a jubileum.
Honlapunk olvasói nevében is gratulálunk, és még legalább 250 összecsapást kívánunk Prukner Lászlónak a magyar élvonalban!
A magyar edzők örökrangsorának élmezőnye:
1. Garami József - 720 mérkőzés - 1985-2012 - Pécsi MSC, Újpest FC, Győri ETO, Ferencvárosi TC, MTK
2. Lakat Károly dr - 625 mérkőzés - 1960-1987 - Szeged FC, Tatabányai Bányász, Ferencvárosi TC, MTK
3. Csank János - 575 mérkőzés - 1984-2011 - Egeri SE, Békéscsaba, Vác FC, FTC, ZTE
4. Gellei Imre - 535 mérkőzés - 1983-2010 - ZTE, MTK, Győri ETO, Siófoki, Vasas, FTC, Paksi
5. Kovács Ferenc - 502 mérkőzés - 1962-2002 - MTK, Egeri SE, Videoton SC, Vasas SC
6. Kovács Imre - 497 mérkőzés - 1957-1970 - MTK, Pécsi, Videoton, Újpesti Dózsa, Salgótarján, Győri ETO
ALÁ:
Hit, bizalom és megújulás – a siker titkai?
2001 őszén egy lelkes, a futball iránt valóban elkötelezett edzővel ültünk le beszélgetni adás után, a Kapos Televízió épületében. Prukner László néhány perc múlva papírt, tollat ragadott, és vázolta, hogy képzeli el a Rákóczi felállását és taktikáját a hétvégi nagykanizsai bajnokin. A szakember akkor kapta meg először a lehetőséget, hogy irányíthassa a klub első csapatát. Akkoriban még sok olyan embert talált az öltözőben, aki korábban játékostársa volt, így őket is megkérdezte, hogy elfogadják-e megbízott vezetőedzőként. A pozitív válasz után elkezdődhetett a munka, amely három találkozót ölelt át, és két pontot hozott…
Az újabb lehetőségre 2003 tavaszáig kellett várni, de ez a három mérkőzés teljes sikerrel zárult. A kaposvári együttes a mérsékelt tavaszt három remek győzelemmel fejezte be, így a klubvezetés elégedett lehetett a szakmai munkával is.
A szezon végén kíváncsian várták a szurkolók, hogy jön-e az immár menetrendszerű edzőváltás, vagy esetleg most máshogy alakul a forgatókönyv. Nos, mint tudjuk, Prukner László megkapta a bizalmat – és élt vele. És ez most egészen szerény kifejezése annak a sikersorozatnak, ami a Rákóczi legújabb kori történetét jellemezte és jellemzi.
Már-már csoda számba ment, hogy feljutottunk; a bennmaradás, a folyamatos fejlődés és az utána következő két hetedik hely pedig nagyon sok kétkedőt meggyőzött. Prukner Lászlóból pedig az ország egyik legelismertebb edzője lett.
Bármerre járunk-kelünk az országban, mindenhol a dicséret és az elismerés hangján szólnak róla. Találkoztunk olyan kispesti szurkolókkal a Bozsik-stadionban, akik arra kérlelték, hogy legyen az ő edzőjük, de összefutottunk olyan MTK-drukkerrel a Hungária körúton, aki saját kedvencei helyett a kaposvári kiscsapatot éltette… Ez csak két eset a sok közül, de talán sokatmondó.
A diadalokhoz természetesen kellett a csapat is. Egy olyan együttes, amelynek tagjai bizonyítani akartak, a szakmai stáb pedig kihozta belőlük a lehető legtöbbet. Az alábbi beszélgetésből is kiderül: hit, bizalom és megújulás nélkül valószínűleg nem sikerült volna sporttörténelmet írni Somogyban.
- Eleve szerencsésnek tartom magam, mert azt csinálhatom, amit szeretek – vágott bele a beszélgetésbe a szakember. - A belső motiváció mindig adott volt, a feladatoktól soha nem féltem, így számomra nem volt kérdéses, hogy meg tudjuk oldani az NB I-et is. Persze, ez azért nem volt ilyen egyszerű. A kétkedők, akik megjelentek és hallatták a hangjukat, nem sok jövőt jósoltak sem nekem, sem a csapatnak.
- Milyen emlékeket őriz az első NB I-es évadról?
- Nehéz időszakok is voltak az életünkben, de azt tudni kell, hogy egy olyan csapattal vágtunk neki az NB I-nek, amelyben szinte senkinek nem volt élvonalbeli múltja. Minden nehézségen átsegített bennünket az együttgondolkodás, és törekedtünk a minél jobb csapategység kialakítására. Ehhez a munkához nagy segítséget kaptam a vezetőktől, a Torma Kálmán, Illés János, Takács Norbert hármastól. Meggyőződésem, hogy csapatsportágakban edzőnek lenni nem egy egyszerű feladat. Rengeteg az összetevő, sok tudományágból kell meríteni az ismereteket. És nem hátrány, ha az embernek még érzéke is van bizonyos élethelyzete megoldásához. Az első évben egyszer sem voltunk kiesőhelyen, de egy-egy rossz sorozat veszélyes pozícióba sodorhatott volna minket. Ezeket a helyzeteket az esetek többségében sikerült megoldani.
(...)
- Mennyire foglalkoztatják a korábbi mérkőzés-eredmények, vagy éppen az, hogy voltak csapatok, amelyeket hosszú ideig nem sikerült megvernünk?
- Be kell vallanom, hogy nem vagyok túl precíz a statisztikák területén, de ennek is vannak előnyei… Igyekszem mindig az adott körülményekre, az adott csapatra felkészülni, és nem figyelembe venni a korábbi mérkőzések eredményeit. Egy biztos: mi az elmúlt években a Kaposvári Rákóczi valamennyi korábbi tabuját ledöntöttük! Győztünk már Újpesten, Kispesten és a Vasas otthonában is. Azt hiszem, szinte soha, senki nem mehetett biztosra ellenünk, mindig szerettünk volna jó eredményeket elérni. Nincsenek előítéleteim, nem voltak félelmeink akkor sem, amikor esetleg egy erős csapathoz utaztunk idegenbe. Ma már nem úgy vagyunk, mint a hatvanas, hetvenes években, hogy voltak „előre lejátszott” mérkőzések, illetve egy vidéki kiscsapat teljesen esélytelenül lépett pályára Budapesten. Na már sokkal nyíltabbak a küzdelmek.
/részlet az Egy kis csapat nagy napjai (2009) című könyvből/