Az elmúlt évben nemzetközileg is jegyzett ugróló került el a taszári lovasbázisról, Isti nemcsak a magyar bajnokságot nyerte meg korábban, hanem az európai mezőnyben is eredményes tudott lenni. Ilyen szintű menedzselést már nem tudtak vállalni Taszáron, így egy profi lovashoz, Tóth Lászlóhoz került, de eredményeiben benne van Takács Péter munkája is.

- Egy nagyon komoly három csillagos versenyen lett harmadik Európában, idén 160 cm-t magyar tenyésztésű ló nem ugrott, vezeti az országos rangsort is, a magyar bajnokságon pedig egy hiba miatt ezüstérmes lett, ezt sajnálom, de büszke vagyok, hogy somogyi tenyésztésű ló idáig eljutott és hazánkban ezüstérmet tudott elérni - mondta a Taszári Vitál LSC elnöke, Takács Péter.

Az élet azonban nem áll meg, és a szakmai munka tovább folyik a taszári bázison. A fiatalabb lovak és lovasok idén sem vallottak szégyent.

- Tulajdonképpen elégedett lehetek, hiszen Schneider Márton megnyerte a megyei bajnokságot, Pál Renáta második lett, Pázmándi Eszter a kezdő lovasoknál szerzett ezüstérmet, sikeres versenyt rendeztünk nyáron, itt is szinte mindent megnyertek a lovasaink, így büszke lehetek rájuk, sőt, a regionális versenyeken is jól szerepeltek. A szakmai munka mellett a tanítványaimnak a hozzáállása is teljesen megfelelő - tette hozzá az elnök.

A lovasok közül fiatal kora ellenére rutinosnak számít a megyei bajnok Schneider Márton, aki több lovon is bizonyított már.

- Hát már egész kiskorom óta több lovat lovagolok, nem mondom, hogy nem okoz ez még kihívást néha, de elég jól megy a lovakkal való összeismerkedés - mondta Schneider.

A felnőtt mezőnyben csak klubtársa előzte meg Pál Renátát, aki így is elégedett lehet eddigi legnagyobb sikerével, a megyebajnoki ezüstéremmel.

- Nagyon örültem neki, igaz, hogy a bajnokságban a Marci mögé szorultam a második helyre, de ez is nagy siker, mert teljesen váratlan volt ez nekem, mert nem számítottam rá - mondta Pál Renáta.

A kezdő lovasok kategóriájában Pázmándi Esztert is csupán egy lovas előzte meg. A fiatal tehetség ragaszkodik megszokott lovához.

- Igazából egy éve dolgozunk együtt, és nekem nagyon fura lenne más lóra átülni, mert tényleg összeszoktunk, más lóval nem is tudnék versenyezni, nagyon megszoktam, hogy rajta ülök és vele dolgozok - árulta el Pázmándi Eszter.

A fiatalok a télen sem állnak le a munkával, tavasszal pedig újra bekapcsolódik nemcsak a klub, hanem saját pályája is a megyei díjugrató lovas sportba.

Címkék: lovaglás, taszár, díj, sport, somogy