Szomorú felvezetője volt a forduló egyik rangadójának. A közelmúltban elhunyt Ékes Tamásra emlékeztek a Kaposvári KK tagjai a sportcsarnok melletti kegyhelyen. Az egykori kiváló edző emlékére gyertyát, mécsest gyújtottak a klub játékosai, vezetői, de a találkozóra igyekvő szurkolók is megtették ezt. A mérkőzés előtt pedig egyperces gyászszünettel adóztak a tréner emlékének.

Jobban kezdett az ASE, a tolnaiak 6–0-ás szakasszal nyitottak, de a hazaiak hamar zárkózni tudtak. A negyedik percben Kámán sántikált le sérülés miatt a pályáról, helyét Eilingsfeld foglalta el. A kaposváriak Spica akcióival tartották magukat, akit Eilingsfelt képtelen volt szabályos eszközökkel megakadályozni a pontszerzésben. A közönség űzte-hajtotta a kaposváriakat, akik Dávid és Swanston találataival nyerte az első negyedet. A folytatásban keményebben védekeztek a vendégek, ennek eredményeképp kevesebb helyzetet dolgozhattak ki a hazaiak. Vojvoda zsákolásával, és ziccerével lett újra egyenlő az állás 33–33-nál. Dunn pillanatai után, újabb paksi pontok következtek, így 50–50-el zárult a második játékrész. Nagy adok-kapokkal indult a harmadik negyed, ezért egyik alakulat sem tudott nagyobb előnyt kicsikarni. Az önkívületben kosárlabdázó Spica megállíthatatlan volt, nagy része volt abban, hogy újra a kaposváriak tartottak előrébb, de néhány figyelmetlenséget Vojvoda azonnal triplákkal büntetett. A kaposvári nevelésű játékos alaposan megkeserítette egykori csapattársai életét. Hendlein és Drahos azonban gondoskodott arról, hogy 82–78-ra a hazaiak vezessenek a záró szakasz kezdetekor. Dunn adott zseniális labdát Hendleinnek, utóbbi ziccere után jöhetett az újabb paksi időkérés. Swanstont teljesen kikapcsolták a vendégek, ráadásul kevés lehetőségét is elhibázta az amerikai. Négy perccel a vége előtt 91–91-volt az állás, innentől pedig már a végén pontosabban célzó paksiak akarata érvényesült. Az utolsó pillanatokban még hármassal egyenlíthetett volna a Kaposvár, ám Spica csak ziccert dobott, így a paksiak örülhettek.

Fekete Ádám: – Sajnos több fegyelmezetlenséget hozott az utolsó három perc, ami tönkretette az addig elért eredményt. Továbbra is tartom, hogy a Szolnok utáni legerősebb együttessel kosárlabdáztunk, amely ráadásul remek napot fogott ki. Védekezésben nem tudtuk a korábbi szintet hozni. A végén Lorenzo Williams nagyon higgadt dobásokkal juttatta előnyhöz a Paksot, ennek ellenére volt még egyenlítési lehetőségünk, amit sajnos elhibáztunk. A mérkőzések végjátékában is fegyelmezettebbnek kell lennünk.

Gutierrez Garcia Enrique: – Nagyon nehéz meccset vívtunk egy kiválóan küzdő Kaposvárral szemben. Az első félidőben még nem azt nyújtottuk, amire szükség lett volna. Elsősorban a védőmunkával voltak problémáink. A találkozó második felében aztán összeszedettebbé vált a teljesítményünk és ekkor támadásban is pontosabban játszottunk. A végén játékosaim higgadt megoldásokat választottak ez eredményezte sikerünket.

 

Kaposvári KK–Atomerőmű SE 102–103 (25–19, 25–31, 32–28, 20–25)

Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 750 néző. Vezette: Benczur, Hegedüs, Németh Cs.

Kaposvári KK: Dunn (21/6), Drahos (8), Swanston (12/9), Dávid (13), Spica (35). Csere: Hendlein (13), Szőke (-), Kiss K. (-). Vezetőedző: Fekete Ádám. Edző: Filipovics Gordan.

Atomerőmű SE: L. Williams (22/6), Vojvoda (20/9), Körtélyesi (7/3), Kámán (2), Idlet (8). Csere: Eilingsfeld (6), N. Williams (22/9), Kerpel-Fronius (-), Czinger (-). Vezetőedző: Gutierrez Garcia Enrique. Edző: Schmidt Béla.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–6. 7. perc: 13–15. 12. perc: 27–25. 17. perc: 38–35. 23. perc: 56–52. 28. perc: 75–72. 32. perc: 87–84. 37. perc: 91–94.

 

Nézze meg a mérkőzés utolsó, döntő perceit, és Fekete Ádám, vezetőedző értékelését!

 

A képre kattintva elolvashatja percről-percre a mérkőzést!

Percről-percre

Címkék: együttese, egyetlen, paks, pont, KKK, kosárlabda, sport